Fejlődik a hazai cégek termelékenysége, de az EU-tól még nagyon messze vagyunk
Bár a tendencia pozitív, komoly különbségek vannak cégmérettől és ágazattól függően, de összességében a hazai cégek alig 1-2 százalékának termelékenysége számít nyugat-európai szemmel elfogadhatónak.
„Jobban megnézve az Európai Uniós kkv-szabályozás árbevétel- és létszám limitjeit, jól látható, hogy minden szegmensben 1 alkalmazottra évi 200 ezer eurós árbevétellel számolnak. Sajnos a hazai környezet ezt a létszámarányos árbevételt még messze nem teszi lehetővé, bár az elmúlt 5 évben több mint 20 százalékos fejlődés volt az 1 főre jutó árbevételeket vizsgálva” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója. Vélhetően a hazai vállalkozások jelentős része megelégedne az évi 200 ezer eurós – azaz cirka 63 millió forintos – 1 alkalmazottra jutó árbevétellel, de a hazai középérték csak 15 millió Ft körül van, így valahol ez tekinthető egyfajta viszonyítási alapnak. Ezt a 15 millió forintos értéket is többnyire az elaprózódott cégstruktúrának köszönhetjük, hiszen a mikrovállalkozásokat leszámítva már jóval elfogadhatóbb létszámarányos árbevételeket kapunk. Míg az éves árbevétel-intervallum átlagban 15 milliárd forint felett van egy átlag nagyvállalatnál, ennek a létszámarányos értéke csupán 103 millió forint.  A kkv-k 3-15 milliárdot termelnek, ami arányosítva 65 millió forint. A kisvállalkozások 600 millió és 3 milliárd közötti skálán mozognak, amelynek 43 millió a létszámarányos árbevételre számolt összege.  A mikrovállalkozások 10 és 600 millió közötti az éves árbevétele, amelynek 14 millió a létszámarányos összege. A felmérésben 668 nagyvállalatot, 2304 kkv-t, 9513 kisvállalkozást és 150800 mikrovállalkozást vizsgáltak. Az elemzésnél általános feltétel volt a minimum 10 millió Ft-os árbevétel és legalább 1 fő alkalmazotti létszám. A növekedés tehát ekképp alakult: A nagyvállalatok 0,41%-kal, a kkv-k 1,41%-kal A kisvállalkozások 5,83%, a mikrovállakozások 92, 35%-os növekedést értek el.  Az eszközparktól és ágazattól függetlenül az 1 főre jutó árbevétel mégiscsak valahol azt mutatja, hogy mennyire hatékonyan dolgoztat a vállalat egy-egy alkalmazottat, így a hazai fejlődés e mutató tekintetőben bizakodásra ad okot. A mikrovállalkozásoknak is természetesen megvan a maguk szerepe a gazdaságban, de az ebben a szegmensben mutatkozó alacsony termelékenységi adatok is azt jelzik, hogy a teljes gazdaság fejlődéséhez feltétlen szükségesek a tőkeerősebb vállalatok is. Az eltérő ágazati mutatók miatt a vállalkozásoknak célszerű saját céljaikat mindig az ágazatuk adatai alapján kitűzni, és saját eredményüket is az ágazati adatok alapján visszamérni. A szektorok termelékenysége ráadásul időről időre változik, így egy látszólagos abszolút értékben vett pozitív eredmény relatív értelemben lemaradást, és végeredményben piacról kiszorulást is jelenthet.„Az országos középértéktől nemcsak cégméretenként van eltérés, hanem ágazatonként is komoly különbségek vannak, a nagy eszközállománnyal dolgozó cégek és ágazatok létszámarányos árbevétele magasabb, hiszen az árbevételt és az eredményt a know-how, az eszközök és a humánerőforrás közösen termeli ki” – mondja az Opten szakértője.  
2016.12.15 15:33:29


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!