300 milliárdra pályázhatnak a kis vállalkozások jövőre
Összesen 275 milliárd forintos támogatási keretet jelentett be a magyar kis- és középvállalkozások számára a 2027-es évre vonatkozóan Kapitány István, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium vezetője. emellett még lesz 25 milliárd az export fejlesztésére is.
Az Esti Újság úgy tudja az ingatlanban talált áldozatok a férfi nővére és szülei. A rendőrök által meglőtt és ártalmatlanított ámokfutó szomszédai arról számoltak be, hogy semmilyen gyanús jel nem volt, az elkövetőről pedig semmi rosszat nem tudtak mondani. Mindig köszönt és udvarias volt.

Tusk kormányfő arról is beszélt késő esti sajtótájékoztatóján, hogy a félelmekkel ellentétben a támadó autója nem jelentett pirotechnikai veszélyt . A miniszterelnök szerint ha az elkövetőnek voltak is támogatói, akkor nagyon gyorsan elfogják őket.

Bár eddig magányos elkövetőnek vélték a családjával együtt kilenc embert kivégző ámokfutót, így Tusk mondatai ezen elméletet is átírták.

Lengyelországban eddig nem voltak ilyen drasztikus terrorcselekmények, mert így kellene neveznünk ezt a krakkói emberek élete elleni kegyetlen támadást – fogalmazott Donald Tusk.

Kiderült az is, hogy a rendőrség az első bejelentést követően három percen belül a helyszínre értek, és tüzet nyitottak a támadóra. Az elkövető állapota súlyos, műtéteken esik át.

Az életéért küzd az egyik hős lengyel rendőr is. Marek Boron lengyel rendőrfőkapitány nem sokkal korábban azt közölte, hogy az eddigi hat halálos áldozat közül négyen nők, ketten férfiak. Három áldozat lengyel, egy brit nemzetiségű volt, két elhunytat pedig még nem sikerült azonosítani. Összesen 16-an sérültek meg, köztük két rendőr súlyosan, akiket már meg is műtöttek. Tusk a közösségi oldalán nyilvánosságra hozta a nevüket is: Jakub Kulikot és Artur Morańskit hősöknek nevezte. Valószínűleg sok életet mentettek meg, függetlenül attól, hogy életüket kockáztatták. Állapotuk súlyos, de nagyon jó ellátásban részesülnek. Egész Lengyelország szurkol nekik– írta a lengyel kormányfő.

Jakub Kulik az életéért küzd, ezt a helyi önkéntes tűzoltóság posztjából lehet tudni. Bejegyzésük szerint a sérült rendőrnek sürgősen vérre van szüksége, a fél tüdeje pedig leállt.

Dorota Litwicka, a Krakkói Lovaskocsi Szövetség elnöke arról beszélt, hogy a krakkói piactéren dolgozó számos lovaskocsi-vezető megsérült a támadásban.

Ketten az életükért küzdenek, többen súlyos sérüléseket szenvedtek – mondta.

A köztársasági elnök kérésére vasárnap és hétfőn nemzeti gyásznap lesz Lengyelországban.

Az elkövetőről továbbra is keveset tudni. A 25 éves lengyel férfi kapcsolatait most ellenőrzik a nyomozók és a titkosszolgálatok, jó pár nem kell, amíg kiderül ki is ő valójában. Sokak szerint szélsőjobboldali ideológiák vezéreltek a mészárlásban. Bár az, hogy a családját is kivégezte más jeleket is mutat.

( B.I.)
2026.11.08 10:20:07


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!