Seszták miniszter vádlott ismerőse nem kíván jelen lenni a hírhedt szegedi Takszöv-ügyben
Fura fordulattal indult a Szegedi Törvényszéken a hírhedt Tak-szöv per folytatása. Az egyik vádlott L.Mariann vagy O.Mariann ugyanis kimaradt a bírósági eljárásból, mert orvosi igazolást nyújtott be, hogy ő nagyon beteg. Csakhát a vádhatóság valamiért nem vette észre évekig, hogy már nem is olyan beteg a vádlott. Azt, hogy ez miért kerülte el a vádhatóság figyelmét a mai napig nem tudni. A mai tárgyaláson pedig meg sem jelent L.Mariann illetve O.Mariann. Lemondott ezen jogáról. Persze a vádlott más ügyekben tartott tárgyalásokon se akaródzott nagyon megjelenni. Érdekes hozzáállás. Közben az alap ügyben 24 év elteltével már szinte mindenkit elítéltek és majd mindenki letöltendő fegyházbüntetést kapott. Az azonban kiderült ma az egyik tanú meghallgatása során, hogy a vádlott a most előzetesben ülő nagyhatalmú minisztert Seszták Miklóst ismerte, sőt együtt voltak önkormányzati képviselők is.

Nem jelent meg a Szegedi Törvényszéken a Tak-szöv per azon vádlottja, aki valamilyen rejtélyes oknál fogva kimaradt az alap és majd 15 évig tartó büntetőperből. L.Mariann ugyanis nagyon beteg lett így az eljárás vele szemben felfüggesztésre került. A baj csak az, hogy időközben meggyógyult de a vádhatóság valamilyen oknál fogva nem kérte a bíróságtól, hogy a hölgy kerüljön már a vádlottak közé vissza. Pedig az orvosi papírok ott voltak a peranyagban, hogy L.Mariann aki O.Mariann is, hogy már rég nem beteg. A szegedi Ítélőtábla így hozta meg a végső döntését és küldött szinte mindenkit dutyiba és a 24 évnyi eljárás mint időmúlás sem számított.
O.Mariann távollétét azonban tudott volt, a biróság elnöke el is magyarázta a tárgyaláson, hogy a vádlott nyilatkozatot tett, hogy nem kíván részt venni az ellene folyó peren. S lehet majd egyszer tesz vallomást is. O.Mariann ugyanis a 2009-es gyanúsítotti vallomást is megtagadta.
O.Mariann amúgy a bírósági tárgyalásokra nem szeret járni, még azokra se amiket ő kezdeményez. Az Esti Újságot beperelte kétszer is. Az egyiknél a Kecskeméti Törvényszéken egy rendőrségi orvosi igazolással nem jelent meg, ami meghökkentő volt. először mi is és a biróság is azt hitte, hogy kényszerintézkedés alatt áll, aztán azt gondoltuk, hogy rendőr lehet netán, vagy belügyi alkalmazott, de egyik se nyert. De ő simán kapott egy rendőrségi orvostól egy igazolást, amit egy magunk fajta földi halandó bizony aligha tudna elintézni. De más peren se jelent meg. S bizony ezen tapasztalataink alapján tétre helyre fogadást kötöttük a szerkesztőségen belül, hogy Szegeden se fog megjelenni. Így lett, persze a vak tyúk is talál szemet, véletlenül beletrafáltunk.
A mostani Tak-szöv per tárgyalásra tanúkat is idézett a bíróság. Az első meghallgatott személy bírói kérdésre válaszolva többek között elmondta, hogy O.Mariann a most előzetesben lévő minisztert Seszták Miklóst is jól ismerte, sőt együtt voltak önkormányzati képviselők. Persze az ex-miniszternek nem kell aggódnia a Tak-szöv perben nem merült fel, hogy köze lett volna hozzá. Pedig mindeni felkapta a fejét a reggeli tárgyaláson.
A per december 16-án folytatódik tovább.
Az Esti Újság úgy tudja, hogy időközben a Békés megyei NAV Bűnügyi Igazgatósága O.Mariann két családtagját nemrég gyanúsítottként hallgatta ki egy olyan büntető ügyben, ami köthető a Pünkösdi Egyház 21 milliárdos költségvetési csalásos ügyéhez is. Ebben az ügyben O.Mariann egy tudjuk nem gyanúsított egyelőre.
A Tak-szöv per tizenhat évvel ezelőtt indult, két éve jogerősen is lezárták az ügyet, egy vádlott maradt ki, most kifejezetten az ügyben rá vonatkozó vádpontokban kezdte el a bizonyítást a Szegedi Törvényszéken Horváth-Tóth Imola. Ritkaság az ilyen szakállas eljárás, mint a Takszöv-ügy, amiben egyébként 11 milliárd forint vándorolt illetéktelen kezekbe, ez még ma is gigantikus összegnek számít.
A Takszöv-ügy lényege az volt, hogy több mint háromszáz cég kötött több mint 1100 valótlan tartalmú bérleti szerződést a nyolc bérbeadó cég valamelyikével, de a szerződésekben megjelölt eszközérték a valósnak a többszöröse volt. A negyvennyolc hónapos futamidő letelte után a bérbeadó a szerződésben foglalt bérletidíj-követelést a teljes érték nagyjából 70–85 százalékáért aztán eladta az ötvenkét takarékszövetkezet valamelyikének. Ezután a takarékszövetkezetek várták, hogy a törlesztések befussanak, de erre csak részben vagy csak annyiban került sor, hogy a csalás éveken keresztül mehessen. Végül nagyjából 3 milliárd forinthoz jutottak hozzá a szövetkezetek, így a tényleges kár 7 milliárd forint körül állt meg. Bár a szerződésekben a termelőeszközöket nagy értékűnek tüntették fel, azok elavult, 40–50 éves, többnyire működésképtelen gépek voltak. A bérbevevő cégek egy részét megtévesztéssel, másik részét a csalásból származó haszon reményével vonták be a bűncselekménybe az elkövetők, a befolyt pénzt aztán a bűnszervezet működtetésére, ésszerűtlen befektetésekre, luxuscikkekre fordították, de az egyik vádlott a Diósgyőr NB I-es focicsapatát is támogatta belőle.
Természetesen O.Mariann vádlottat is megilleti az ártatlanság vélelem a biróság jogerős ítéletig.
( Csákány Tibor, Csákány Áron )
2026.11.04 23:08:14