Négyszázan jelentkeztek de csak hatvan lehet tankerületi vezető
Több mint 400 pályázatból választanak majd 60 új tankerületi vezetőt. Az iskolai dolgozók és a polgármesterek október 5-ig véleményezhetik a jelölteket. A pályázati feltételeken pedig enyhítettek.
Több mint 400 érvényes pályázat érkezett a tankerületi igazgatói álláshelyekre kiírt pályázatokra, az elbírálásuk folyamatban van – közölte a Klebelsberg Központ szombaton.

Tájékoztatásuk szerint az elbírálás során véleményezési joguk van az adott tankerületi központ területén lévő települések polgármestereinek, valamint a tankerületi központ által fenntartott iskolák teljes alkalmazotti közösségének. A véleményezők a pályázók nevét, motivációs levelét és vezetői koncepcióját ismerhetik meg, és az egyes pályázókról támogatom/nem támogatom véleménnyel élhetnek. Akár több pályázót is támogathatnak, vagy esetlegesen egyet sem. A Klebelsberg Központ erre október 5-ig adott határidőt, részletes információkat az érintettek levélben kapnak majd, ezek várhatóan hétfőig mindenkihez megérkeznek.

Az összesen hatvan tankerületi központ igazgatói állásaira szeptember elején írták ki a pályázatot, összesen 567-en jelentkeztek, ebből végül 407-et találtak érvényesnek. Minden tankerületi központ esetében több érvényes pályázat is van.

Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter korábban azt írta, a tankerületi vezetőket azért pályáztatják meg, hogy olyan szakemberek kerüljenek a tankerületek élére, akik partnereik lesznek a rendszerváltásban.

„Tudnak kommunikálni a szülőkkel, pedagógusokkal és az önkormányzatokkal is. Azt szeretnénk, hogy a helyi közösségek nagyobb beleszólást kapjanak az iskolák életébe” – írta a tárcavezető.

Augusztus tizenhetedikén a Magyar Közlönyből már kiderült, hogy csökkentik a tankerületi igazgatók kinevezésének követelményeit. Eddig ugyanis azt lehetett kinevezni, aki „felsőfokú végzettséggel és szakképzettséggel, legalább ötéves vezetői gyakorlattal és pedagógus-szakvizsgával, közigazgatási szakvizsgával vagy közigazgatási tanulmányok szakirányú szakképzettséggel vagy kormányzati tanulmányok szakirányú szakképzettséggel vagy jogi szakvizsgával rendelkezik. Az új előírásban ebből a felsőfokú végzettség és a szakképzettség, valamint az öt helyett legalább kétéves vezetői gyakorlat marad, az egyéb szakvizsgákat törölték. Új elem ugyanakkor a jogszabályban, hogy a tankerületi igazgató kinevezése legfeljebb öt évig terjedő határozott időre szól, és kötelező pályáztatást írtak elő.

( Csákány Tibor )
2026.09.27 00:39:43


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!