Nem igazán segít a gazdákon a gázolaj-támogatás
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége a Magosz szerint nem segít érdemben a gázolaj-támogatás a gazdáknak, ezért a kormánynak újabb intézkedésekről kell döntenie. Sőt a Magosz szerint az Eu 16,6 millió eurós válságtámogatását is le kell hívni és ehhez a 200 százalékos tagállami kiegészítést is.
A szervezet hétfői közleményében azt írta: a gazdáknak járó jövedékiadó-kedvezmény a kiemelkedően magas, literenként 709 forintos átlagár mellett mindössze 14 forint, de ez sem jár például belterületi földterületek után és az állattartók telepi fogyasztására sem. A havi 5 ezer forint ugyancsak jelentéktelen támogatás, és nem vonatkozik sem a kisteherautókra, sem a traktorokra, noha ezek mind az őstermelők, egyéni vállalkozók elsődleges munkaeszközei.

A Magosz újabb kormányzati intézkedéseket sürget arra hivatkozva, hogy a mezőgazdaság energiaintenzív ágazat.

Közleményük szerint most az a legfontosabb, hogy dönteni kell a 16,6 millió euró összegű uniós válságtámogatás lehívásáról, és ehhez a lehető legnagyobb mértékű, 200 százalékos tagállami kiegészítést kell biztosítani.

A gázolaj-támogatásról szóló, múlt héten hatályba lépett jogszabály-módosítás külön rendelkezést tartalmaz a mezőgazdasági termelők jövedéki adójára vonatkozóan. A gazdák 2026 végéig a mezőgazdasági felhaszálású gázolaj árából a jövedéki adó összegét visszaigényelhetik a törvényi mennyiséghatárig.

Nos a Magosz is sajnos figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy bizony bizony az államkassza üres. Elvitte a sok NER-lovag meg még sokan mások.

( H.Zs.)
2026.09.21 23:35:39


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!