A MOB nagy ívből tett a közbeszerzésekre
Lesújtó jelentést tett közzé az Állami Számvevőszék. Közbeszerzés nélkül intézte az olimpikonok 300 milliós ruhabeszerzését a MOB. A párizsi olimpia nyitóünnepségére utazó magyar csapat formaruháit intézték szabálytalanul, de mint kiderült nemcsak a ruhák ügyében maradt el a közbeszerzés, hanem más esetekben is mellőzték a közbeszerzéseket.
Nem tett eleget a közbeszerzési kötelezettségének a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) az Állami Számvevőszék augusztus 27-én publikált jelentése szerint . Az ÁSZ a 2024-es párizsi olimpia nyitóünnepségére utazó 400 tagú magyar csapat formaruhájának beszerzését ítélte szabálysértőnek, mert a MOB közjogi szervezetként köteles lett volna közbeszerzési eljárást folytatni, ehelyett azonban nyílt felhívásban kerestek beszállítót. A beszerzés értéke 308 millió forint volt. Ez annak a 935,6 millió forintos támogatásnak volt a része, melyet a MOB a Honvédelmi Minisztériumtól kapott. Némi öröm az ürömben, hogy az összeget egyébként arra használta fel a MOB, amire kapta.

Mint ismeretes a párizsi olimpia megnyitóján a magyar csapat Heavy Tools ruhákban volt. A hivatalos ünnepi öltözetet a Roland Divatház, a parasportolóknak pedig a KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft. biztosította. A magyar paralimpikonok sportruházatát a Tisza gyártotta és szállította.

Az ÁSZ szerint a MOB nemcsak ebben az egy esetben, hanem többször is jogtalanul mellőzte a közbeszerzési eljárás lefolytatását a 2019-2022 közötti időszakban az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer adatai, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumától és a Honvédelmi Minisztériumtól kapott támogatások felhasználására vonatkozó információi alapján. A MOB a Közbeszerzési Döntőbizottság ellen közbeszerzési ügyben hozott határozat miatt pert indított, a Fővárosi Bíróság pedig az ÁSZ-jelentéstervezet elkészítéséig még nem hozott ítéletet.

Az még kérdés, hogy emiatt indul-e nyomozás illetve lesz-e feljelentés az elmaradt közbeszerzések miatt.

A büntetőjogi felelősség legfőképp akkor áll fenn ebben az ügyben, ha a mellőzés mögött szándékos visszaélés, korrupció vagy a versenyt korlátozó megállapodás áll, az a Büntető Törvénykönyv (Btk.) szerinti versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési eljárásban bűncselekményt vagy hűtlen kezelést is megvalósíthat.

A MOB jelenleg tele van fideszes politikussal, illetve a volt kormánypárthoz kötödő visszavonult sportolóval. Az elnök Gyulay Zsolt, aki még februárban arról beszélt, hogy ha a Tisza Párt kerül hatalomra, akkor szerinte a sport nem lesz stratégiai ágazat, és visszavágják a támogatásokat. Maga is tagja a sportolók néven alapított Digitális Polgári Körnek, csakúgy, mint Berki Krisztián MOB elnökségi tag. A MOB alelnöke Deutsch Tamás, míg elnökségi tag még Fürjes Balázs volt államtitkár és Schmitt Pál egykori államfő is.

( Csákány Áron )
2026.08.31 13:00:16


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!