A magyar FBI az OMSZ telephelyein tartott házkutatást
Civil ruhás nyomozók jelentek meg az OMSZ két budapesti telephelyén. Az NNI azaz a magyar FBI munkatársai a mentőautók beszerzésével és javításával kapcsolatos iratokat, számlákat és adathordozókat foglaltak le. Az Országos Mentőszolgálat közölte, hogy mindenben együttműködik a hatósággal.
A rendőrök az Országos Mentőszolgálat két budapesti telephelyén: a Markó utcai főigazgatóságon és a Róbert Károly körúti állomásán jelentek meg. A magyar FBI nyomozói több órát töltöttek az OMSZ épületeiben, ahol a mentőautók beszerzésével és javításával kapcsolatos iratokat, számlákat és adathordozókat foglaltak le.

Az OMSZ megerősítette, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kedden hatósági intézkedést hajtott végre. Azt közölték, hogy teljeskörűen együttműködnek a hatósággal, az eljárás részleteiről azonban nem adtak bővebb tájékoztatást.

Mint ismeretes Constantinovics Miklós az OMSZ megbízott főigazgatója még június 22-én jelentette be, hogy külső szakértők bevonásával átnézik az OMSZ szerződéseit és annak teljes, 1027 járműből álló gépkocsiparkját, valamint ingatlanállományát.

Éveken keresztül ugyanaz a szűk vállalati kör szállította az új mentőautókat az OMSZ-nek: több olyan milliárdos közbeszerzés is volt, amelyen mindössze egyetlen ajánlattevő vagy egyetlen közösen induló konzorcium jelentkezett. Közben az új mentőautók ára folyamatosan emelkedett: a 2016 óta eltelt kilenc évben megháromszorozódott, mintegy nettó 20 millió forintról 2025-re 62 millió forint fölé nőtt.

( Csákány Áron )
2026.08.12 16:57:32


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!