Feljelentések sora indult az ex-külügyminiszter Szijjártó felügyelete alatt ténykedő Exim bank fura hitelei miatt
Egy Tiborczhoz köthető cég és a Szíjj László-féle Duna Aszfalt ügyében is feljelentést tett a kormány a fura és érthetetlen Eximbank hitelek miatt. A tét 1000 milliárd forint. Az Eximbank vezetői bizony remeghetnek, hogy mikor jön értük a kék lámpás autó.
Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón bejelentette, hogy a Gazdasági és Energetikai Minisztérium négy korábbi ügyben tett feljelentést. Az egyre gyorsabb ütemben induló nyomozásokról, eljárásokról így fogalmazott a miniszterelnök.

Ez is exponenciális mértékben fog gyorsulni, ahogy a Fidesz lecsúszása.-közölte Magyar Péter.

Az egyik gyanús ügy egy 59 milliárd forintos érdekes banki ügylet, ami Tiborcz István érdekeltségéhez közeli céggel, a Sofitel szállodával kapcsolatban történt. Két nap alatt olyan döntést hozott a Szijjártó felügyelete alá tartozó bank, amellyel a saját belső szabályaikat sem tartották be. Hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúja miatt tettek feljelentést.

De van egy 126 milliárd forintos ügy is, amely a Duna Aszfalt egy afrikai projektjével kapcsolatos. Az állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztési Banktól is vehettek fel támogatást – mondta a kormányfő. Zambia és a Kongói Demokratikus Köztársaság között épült volna gyorsforgalmi út.

A Dunakeszi Járműjavító egyiptomi projektje, itt 176 milliárd forintos állami hitel került kihelyezésre az egyiptomi állami vasútnak.

A negyedik ügy az Észak-Macedóniának adott 1 milliárd eurós szabad felhasználású hitel ügye.

Magyar Péter miniszterelnök elmondta, hogy a két afrikai ország a legmagasabb kockázati kategóriába tartozott a hitelminősítések szerint. Emiatt aggályos, hogy ekkora kockázatot vállalt a magyar állam, mivel Magyarország 101 milliárd forintig vállalt kezességet. Az esetleges koncessziós bevétel azonban nem az államhoz, hanem a Duna Aszfalthoz áramlana. Itt is hűtlen kezelés gyanúja miatt tettek feljelentést.

A vasúti kocsikkal kapcsolatos üzletről szólva kifejtette a miniszterelnök, hogy a kocsik magyar–orosz konzorciumban készültek volna, de a projektből az orosz fél az orosz–ukrán háború kirobbanása után kiszállt. A cégből 10 milliárd forint osztalékot fizettek ki az orosz fél kilépésének idején, majd amikor már veszteségesen működött, akkor is kétmilliárd forint osztalékot vettek ki a cég eredménytartalékából. Az ügylettel a MÁV rosszul járt, többek között azért, mert nem volt kapacitása az állami cégnek a magyar vasúti kocsik karbantartására sem. Ezért kellett az osztrák vasúttól bérelni azokat. Itt hűtlen, és hanyag kezelés, valamint csődbüntett miatt tettek feljelentést.

A macedón hitelről úgy nyilatkozott a kormányfő, hogy az Eximbank nagyon kedvező feltételekkel adta – 3,25 százalékos kamattal. Ez 90 milliárd forint terhet jelent a magyar költségvetésnek, a hitelre pedig 100 százalékos kezességet vállalt a magyar állam az Orbán-kormány vezetése alatt.

( Nagy Zsolt )
2026.07.24 01:15:20


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!