Lakat alatt a balatoni számlagyáras maffia
Lecsapott a NAV 23 helyszínen egyszerre és elfogott 25 főt, akik egy kiterjedt számlagyárat üzemeltettek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal zalai nyomozói több mint 1,2 milliárd forintnyi vagyont foglaltak le. A számlagyáras bűnszervezet csaknem 800 millió forintot csalt el. A banda vezérét időben fogták el a nyomozók, aki épp Thaiföldre költözött volna.
A Név zalai nyomozói mintegy 23 helyszínen csaptak le a számlagyár tagjaira. Az akcióban több tucatnyi pénzügyőr és kommandós egység vett részt. A bűnszervezet mintegy 800 millió forintnyi adót csalt el. A pénzügyőrök 25 főt vettek őrizetbe és ebből öt személy már előzetes letartóztatásban van.

A számlagyár papíron egymástól jelentősen különböző tevékenységeket számlázott, például építőipari és szerelési munkákat, takarítást, informatikai szolgáltatásokat, amelyek valójában nem történtek meg. A láncolat látszólagos alvállalkozói szintjén a cégek nem végeztek tényleges gazdasági tevékenységet. A valódi cél az volt, hogy törvényes adóáthárítás látszatát keltsék, a kiállított hamis számlák ellenértékének jutalékkal csökkentett összegét pedig visszajuttassák a számlabefogadóknak, amelyek a számlák felhasználásával jelentős összegű áfa megfizetését kerülték el.

A NAV zalai nyomozói által szervezett akcióban a Balatontól Pest vármegyéig összesen 23 helyszínen csaptak le a pénzügyőrök a bevetési igazgatóság járőreinek és informatikai szakembereinek támogatásával.

A NAV tájékoztatása szerint a szervezet irányítója balatoni ingatlanjából vezette a hálózatot. A lakása feletti irodában működött az a központ, ahol a nyomozók még időben megtalálták a számlagyárhoz tartozó cégek teljes dokumentációját, cégbélyegzőit, bankkártyáit, banki hozzáféréseit és kommunikációs eszközeit. Az elfogásakor kiderült, hogy a balatoni központját Thaiföldre akarta áthelyezni – tették hozzá.

A pénzügyőr nyomozók több mint 1,2 milliárd forint értékben biztosítottak vagyonelemeket a költségvetésnek okozott kár megtérítésére. Ingatlanokat, illetve nagy értékű gépjárműveket zároltak több mint 700 millió forint értékben, lefoglaltak 63 ezer eurót és 59 ezer svájci frankot, a bankszámlákról 315 millió forint feletti összeget, továbbá csaknem 35 millió forint értékű aranyzálogjegyet.

Az ügyben 25 embert állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként, közülük öt embernek azóta a bíróság elrendelte a letartóztatását is, akiket különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással gyanúsítanak és tettükért akár 15 évet is kaphatnak.

( Csákány Áron )
2026.06.12 18:36:22


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!