Tagadott mindent a bajai kisfiú Till Tomika megölésével vádolt férfi
Mosolyogva érkezett a bíróságra Till Tamás feltételezett gyilkosa. Bár a vádlott férfi korábban beismerte, hogy ő ölte meg a bajai kisfiút 26 éve, azóta viszont mindent tagad. Sőt az őt kihallgató rendőrök ellen feljelentések garmadát is megtette, mondván őt kényszervallatták.
Magabiztosan, mosollyal az arcán ülte végig a bírósági tárgyalást az a férfi, akit azzal vádolnak, hogy 26 éve, 16 éves korában meggyilkolta a 11 éves bajai kisfiút, Till Tamást egy tanyán.

Till Tamás 26 éve gyereknapon tűnt el. Az akkor 16 éves, építkezésen segédkező vádlott az utcán figyelt fel a hazafelé tartó kisfiúra, az ügyészség szerint ekkor vágya keletkezett arra, hogy kiélje fantáziáit, hatalmat szerezzen felette, irányítsa, bántalmazza, szexuálisan kihasználja a sértettet. Ezért leszólította és egy tanyára csalta, ahol a vád szerint leütötte, majd egy éles tárggyal halálra szurkálta. A holttestet egy talicskára tette és az ingatlan betonozásra előkészített üres melléképületébe vitte, majd egy homokos talajba ásott gödörbe rejtette. A többi nyomot is eltüntette, a kisfiú biciklijét pedig a gazba dobta. Egy héttel később segített a gödör lebetonozásában a tanya tulajdonosának, aki mit sem sejtett az egész bűncselekményről. Till Tamást sokáig eltűntként kezelték, évtizedekig nem derült ki, mi is történt vele pontosan, végül két éve jutottak a rendőrök olyan információhoz, miszerint a bajai gyermekotthon egyik lakója 2000-ben részt vett egy gyerek holttestének elásásában.

A most vádlott férfit először tanúként hallgatták ki a rendőrök, a segítségével meg is találták a kisfiú maradványait. Többször is behívták a rendőrségre, míg végül a negyedik kihallgatásán beismerte, hogy valójában ő a gyilkos. Azóta viszont ezt tagadja.

Till Tomika édesanyját felháborította a vádlott magabiztossága, elmondása szerint a férfi, amikor rá és férjére nézett, elkezdett nevetni. Kedve támadt volna lekeverni neki egy pofont - közölte az azóta is gyászoló anya.

Az ügyészség a vádlottra 15 év fegyházbüntetést kért beismerés esetére, amit a kisfiú édesapja kevesell, nincs túl jó véleménnyel a magyar igazságszolgáltatásról.

A vádlott mindent tagadott az előkészítő bírói ülésen, így indul a per Kecskeméten.

( Csákány Tibor )
2026.04.30 00:01:43


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!