Bezárt a rendőrség egy békásmegyeri presszót
Ismét lakatolt a rendőrség. Most egy igazi lakótelepi kocsmát is bezártak pár hónapra Békásmegyeren drogterjesztés miatt. A nyomozók két drogkereskedőn ütöttek rajta, akiknél kokaint, marihuanát és szintetikus tablettákat találtak.
Drogterjesztés miatt zártak be egy kocsmát Békásmegyeren – közölte a rendőrség. A BRFK Kábítószerbűnözés Elleni Osztály nyomozásának adatai szerint két törzsvendég hosszabb ideje kábítószer-elosztóként használta a kocsmát. A rendőrök február 17-én ütöttek rajta két feltételezett kereskedőn. A 44 éves K. Viktort akkor fogták el, amikor a kocsmából kilépve a kocsijához tartott, az 51 éves N. Attilára bent került bilincs, ahol egy vásárlójával szemben is intézkedtek a nyomozók.

Az elfogott férfiaknál a helyszínen, valamint a lakásaik átkutatása során a rendőrök több mint 100 gramm kokaint, 420 gramm marihuánát, valamint kilenc doboz droggyanús tablettát foglaltak le. Az ötszáz adagot meghaladó kábítószer feketepiaci értéke elérheti a hatmillió forintot.

K. Viktort és N. Attilát kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki és vették őrizetbe, a harmadik férfit kábítószer birtoklásával gyanúsítják, ő szabadlábon védekezhet.

A panelek aljában található presszót szerdán öt hétre bezáratták.

( Csákány T.)
2026.02.28 09:36:31


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!