Tűzeset és robbanás történt a komáromi akkugyárban
Valami történt Komáromban a kínai akkugyárban az SK Battery Manufacturingnál. Legalábbis egy rejtélyes videón az látszik, hogy a gyár egyik épületében lángok csapnak fel és egy üzemi ajtó is kirobbant. Azt a videót leközlő hírportál nem tudta megmondani, mikori esetről van szó, ami némileg gyanús és bizony így a hitelessége is gyenge lábakon áll. Ennek ellenére a tűzeset nem látszik túl jónak.
Előkerült egy újabb érdekes video. Ez alapján egyértelmű, hogy tűz keletkezett nem is kicsi, majd kirobbant az ajtó a komáromi SK Battery Manufacturing Kft. gyárának B14-es számú épületében, ahol a gyártott akkucellák minőség-ellenőrzését végzik.

Az Átlátszó nem tudja pontosan, hogy mikor készült a felvétel, de információik szerint többször fordult elő tűzeset és robbanás a gyárnak ezen a részlegén. Úgy tudjuk hatósági vizsgálatokra ezekben az esetekben nem került sor. Hogy miért nem az rejtély.

Az eddigi dokumentumok és videófelvételek alapján úgy tudni, hogy a B14-es épületben az akkucellák és -modulok tűzzel járó biztonsági tesztelése is folyik, de a gyár környezethasználati engedélye és biztonsági jelentése ilyen típusú vizsgálatot nem említ az üzemben zajló minőség-ellenőrzési tevékenységek közt.

Az oknyomozó portál forrásai alapján azt írja, hogy az SK komáromi gyárának B14-es épületében a tűzzel járó tesztelés során állítólag kikapcsolják a tűzriasztókat. Az egyik esetben azonban megszólalt a riasztó, mivel a füst eljutott távolabbi épületrészekbe is.

A termékek több lépcsős ellenőrzési és validációs folyamaton mennek keresztül, amelyek magukban foglalják az elektromos, mechanikai, biztonsági és funkcionális vizsgálatokat is. A konkrét tesztelési módszerek, paraméterek és validációs eljárások üzleti és technológiai szempontból bizalmas információnak minősülnek.-közölte az érintett vállalat.

A gödi Samsung gyár körüli környezetvédelmi botrányok után, ez a lángoló akkugyár, hát valljuk be nem jött jókor és aggasztó is egyben.

( G.M.)
2026.02.26 15:13:37


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!