Az Unió nagy Latin-Amerika biznisze zöld utat kapott
Big bizniszt kötött az Európai Unió. Az Európai Unió tagállamainak állandó képviselői pénteken megszavazták az EU és a Dél-amerikai Közös Piac a Mercosur közti egyezmény ideiglenes szabadkereskedelmi részét, írta a Politico és az Euractiv
A brüsszeli ülésen született eredményt írásbeli eljárással kell elfogadnia a tagállami minisztereknek, de ezzel megnyílt az út, hogy hétfőn aláírhassák az egyezményt, és életbe léphessen.

Az uniós tagállamokat képviselő Tanácsban között ehhez minősített többség kellett, azaz egy blokkoló kisebbséghez legalább négy olyan kormány kellett, amelyek az uniós összlakosság több mint 35 százalékát képviselik. A pénteki tanácsi szavazás eredményét még nem tették közzé, de Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter már csütörtökön közölte Facebookon, hogy nemmel szavaznak. A Politico szerint az ülésen Magyarország kormánya mellett Franciaországé, Ausztriáé és Írországé jelezte az ellenzését, Belgiumé tartózkodott.

Az EU által kiadott tanácsi szavazatszámláló alkalmazás alapján a felsorolt országok az uniós lakosság kevesebb mint 21 százalékát képviselik.

Az EU és a Dél-Amerika nagy részét lefedő Mercosur több mint negyed évszázada kezdte a tárgyalásokat. Az Európai Bizottság elnöke 2024 végén jelentette be a megállapodást a négy országból álló szervezet kormányaival a szabadkereskedelmi és partnerségi egyezményről. Előbbi részt külön elfogadhatják és életbe léptethetik. A hasonló uniós egyezmények közül először tartozik hozzá egy mezőgazdasági biztosíték is. Erről decemberben ugyan elvi megállapodást kötött a Tanács az Európai Parlamenttel, de végül az állam- és kormányfők találkozóján Olaszország halasztást kért – vele együtt már meglett volna a blokkoló kisebbség.

A pénteki ülésen a szabadkereskedelmi rész mellett a biztosíték is napirenden volt. Szerdán az uniós agrárminisztereket Brüsszelbe hívták, ahol egy csomagban többek között a 2028-ban induló hétéves költségvetés mezőgazdasági támogatásainak gyorsított kifizetését lengették be. A fideszesekkel felállt Patrióták Európáért európai parlamenti frakció vezetője, Jordan Bardella újabb bizalmatlansági indítványt lengetett be Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök ellen a megállapodás miatt, írta az Euractiv. Ez lenne összesen a negyedik ilyen próbálkozás és a második a PfE-től. A korábbi próbálkozásoknál viszonylag simán összegyűlt a kellő mennyiségű, tíz százaléknyi aláírás az EP-képviselőktől a kezdeményezéshez, és legutóbbi eset óta a türelmi idő is lejárt, de a bizalmi szavazásokon mindháromszor messze jártak szükséges kettős többségtől. Az EP-ben képviselők egy csoportja korábban egy pert is kezdeményezett volna, ezt egyelőre azzal utasította el Roberta Metsola EP-elnök, hogy meg kellene várni vele az egyezmény elfogadását.

( T.Cs.)
2026.01.09 21:04:30


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!