Lyukas cipőkkel tüntetnek elegük lett a szociális dolgozóknak
Elegük lett a szociális területen dolgozóknak, akik szó szerint éhbérért dolgoznak hosszú hosszú évek óta. Ők eddig kimaradtak mindenféle béremelésből. A szociális munkások éppen ezért a Karmelita elé vonulnak és egy flashmobos figyelemfelhívó akciót szerveznek és szeretnék, ha segítséget kapnának.
Október 6-án, a tisztes munka világnapja alkalmából flashmobot szervez a szociális ágazatban dolgozók tarthatatlan bérhelyzete miatt a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete .

A Karmelita mellé meghirdetett demonstráción lyukas cipőket helyeznek majd el a miniszterelnökséghez közeli füves területen, ezzel kívánják felhívni a figyelmet az érintett munkavállalói réteg sanyarú helyzetére.

A szakszervezet arra kéri a kormányt, hogy tartsa be a 2024–2026-ra tett ígéreteit, és legyen „áttörő” béremelés a szociális területen, azaz valósuljon meg egy minimálisan két számjegyű, 25–30 százalék közötti, ágazatszintű, célzott béremelés, amit költségvetési forrásokkal is biztosítani kell – fogalmazta meg követelésüket Boros Péterné MKKSZ elnöke.

A követelések között szerepel továbbá a jelentős bérkülönbségek csökkentése a különböző besorolási osztályok között, valamint a közalkalmazotti bértábla átalakítása a szociális ágazat igényeihez igazodva.

A szociális területen dolgozók havonta átlagosan bruttó 300-350 ezer forintot kapnak csak. ez pedig oda vezet, hogy egyre többen hagyják el az ágazatot, ami eddig is emberhiánnyal küszködött.

A szociális ágazat egyébként utoljára 2022-ben részesült „rendkívüli” béremelésben, átlagosan 20 százalékos mértékben, ami azonban tartalmazta az évi minimálbér- és garantáltbérminimum-emelést is. Azóta a kormányzat csak a minimálbérek évenkénti emelésére hagyatkozik.

A szociális ágazat bérszintje a közszféra más ágazataitól is elmarad, az egészségügyi és pedagógus bérfejlesztések miatt pedig a szociális terület hatalmas bérhátrányba került.

A dolgozók közül sokan másodállást vállalnak, hogy kiegészítsék jövedelmüket. A túlterheltség, a kiégés és a szakemberhiány miatt a helyzet mára tarthatatlanná vált, állandó a fluktuáció.

Most viszont úgy tűnik még a jövő évi béremelési remények is füstbe menni látszanak, miután a szociális terület béremelése nem szerepel a költségvetésben a remélt 2026-os helyén.

( Csákány Tibor )
2025.09.29 19:56:14


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!