Vége a szemétszállítási parának
Nem is sztrájkoltak csak engedetlenek voltak a kukások Budapesten. A figyelmeztetést megértette a MOHU és úgy tűnik minden a legnagyobb rendben van, újraindult a szemétszállítás Budapesten. A szakszervezetek kérését a MOHU elfogadta de amíg ez nincs írásban rögzítve bármi megtörténhet.
„Ma reggel újraindult a szemétszállítás szolgáltatása a fővárosban” – írta csütörtök délutáni közleményében a Mohu, hozzátéve, hogy a vállalat vezetése folytatta a tárgyalásokat a szakszervezetekkel és a munkavállalók képviselőivel. A megbeszélésen minden felvetett problémáról egyeztettek, és több, a munkakörülményeket érintő pontban egyezség is született, de a tárgyalások tovább folytatódnak.

Az egyik érintett szakszervezet, a HVSZ 2000 elnöke, Király András azt közölte, igazából nem is sztrájkról, hanem engedetlenségről van szó. A dolgozók szerinte csak azt akarták nyomatékosítani, hogy a munkafeltételek, a munkakörülmények nem voltak megfelelőek, a jelenleg is zajló egyeztetések nyomán azonban szerinte is jelentős lépéseket tettek a megállapodás irányába.

Amíg nincs írásos megállapodás, addig nem zárható ki, hogy újabb munkabeszüntetésre kerüljön sor.-közölte a szakszervezeti vezető, Király.

Mint ismeretes az Ecseri úti telephely mellett a rákospalotai hulladékégetőben és a társaság II. kerületi telephelyén is munkabeszüntetés volt szerda reggel. A hírek szerint a munkavállalók arra panaszkodtak, hogy hiány van tisztasági csomagokból, munkaruhákból, bakancsokból és a kukásautókhoz való alkatrészekből.

A Mohu korábban azt írta, a szakszervezetekkel 2025-re érvényes bérmegállapodást kötöttek, ezért szerintük a jelenlegi munkabeszüntetés ellenkezett a Munka Törvénykönyve vonatkozó rendelkezéseivel.

( Csákány T.I
2025.09.25 23:42:12


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!