Temetkezési maffia, ársapka nélkül – az állam hallgat
Magyarországon szép számmal vannak olyan bejelentett és törvényesen működő cégek, amelyek vetekednek a szicíliai maffiával. Igaz, ez a megállapításom talán helytelen, mert a szicíliai maffiának vannak erkölcsi normái. A hazai temetkezési cégeknek azonban nincsenek.
A dolgot még szomorúbbá teszi, hogy maga az állam sem képes belenyúlni abba a kapzsi – de nevezhetjük aljasnak is – mentalitásba, amelyet a temetkezési cégek gyakorolnak. Egy számlán olvastam, mint tételt: Végtisztesség megadása: 15 ezer forint. Nos, a végtisztesség megadása egy közös főhajtás volt a már betemetett és felkoszorúzott sír előtt, a sírásók részéről...

A temetkezésre olyan maffiahálózat épült rá az ember elkerülhetetlen végzetére, amely a világon párját ritkítja. Elég, ha megemlítjük, hogy a harminc-ötvenezerforintért elkészített koporsókat két-háromszáz ezerért adják el a gyászolóknak, de ma már a korábbi ára miatt „divatossá vált” hamvasztásért is nyolcszáz-ezer forintot is elkérnek. Ez a rablás nem a dolgozók fizetését érinti, hanem a vállalkozó kapzsisága kielégíthetetlen.

Hiszen a dolgozók sok esetben minimálbérért, plusz zsebbe kapott fillérekért dolgoznak, de a jobban menő temetkezési vállalkozók heti tíz-húszmilliós bevételre tesznek szert. És ebbe az állam nem szól bele, nincs árplafon, hiszen a bankok is kiveszik a részüket a halálüzletből. Ők pedig szenteknek minősülnek az állam szemében.

A végtisztesség tehát olyan anyagi jólétet biztosít a vállalkozóknak, amelyről csak az országgyűlési képviselőknek, minisztereknek van fogalmuk… igaz, ők is jobbára munka nélkül jutnak a kiemelt tiszteletdíjakhoz és egyéb juttatásaikhoz.

Amíg még Romániában is minden temetéshez alanyi jogon, az állam 8000 lejt (640.000 ft) ad, addig Magyarországon efféle juttatás nincs. A rablás tehát megy a maga útján, és „büszkén” mondhatjuk, hogy Európában e téren valóban vezető helyen vagyunk, hiszen nincs még egy olyan állam az Unióban, ahol a gyász és a fájdalom mellett a temetkezési vállalkozók ki is fosztják a gyászolót.

A milliós temetési költségek számos családot küldenek anya-gilag padlóra, de eddig egyetlen párt, parlamenti erő sem tiltakozott ez ellen az erkölcstelen és aljas mentalitás ellen. Pedig hát… mindenkit utolér a végzet. Azt is, aki törvényesen meglopja a gyászolót, és azt is, akit meglopnak. Mert a méregdrága fadobozba nem teszik oda a lopott pénzt egyetlen temetkezési vállalkozó vagy az ezért az erkölcstelenségért felelős miniszter mellé sem.
Stoffán György


2025.09.23 12:10:47


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!