Áll a bál a Pázmányon történt fegyelmi miatt
Kezd forrósodni a hangulat a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Úgy tűnik itt publikálni egy tudományos tanulmányt nem szabad, sőt fegyelmi jár érte. Már közel hétszáz pszichológus és társadalomtudós írta alá azt a petíciót, amelyben kiállnak a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen fegyelmi eljárás alá vont három pszichológus oktató mellett.
A fegyelmi eljárást azután indították, mert az oktatóknak – Kengyel Judith Gabriellának, Zsila Ágnesnek és Szondy Máténak – a Pride előtt egy, a melegek kirekesztéséről és a szivárványcsaládokról szóló cikkük jelent meg egy újságban. Ebben a szerzők többek között azt állították, hogy tudományos bizonyítékok szerint a szeretetteljes család fontosabb a gyerekeknek, mint a szülők neme.

Az eljárást „etikai vétség elkövetésének gyanújával” indította az egyetem bölcsészkara az oktatókkal szemben, ha súlyos fegyelmi vétséget állapítanak meg, akár el is bocsáthatják az oktatókat.

A nyilatkozat aláírói a három pszichológus oktató mellett Bognár Bulcsu habilitált docens mellett is kiállnak, akit átszervezésre hivatkozva – de feltehetően a vallásosság és a melegek iránti attitűdök kapcsolatát vizsgáló kutatásai miatt – nemrég elbocsátottak. Mindezt úgy, hogy a tanszéken súlyos oktatóhiány van.

A nyilatkozat szerint mindez azt mutatja, hogy „az egyetemen rendszerszintű korlátozások érhetik azokat, akik tudományosan vizsgálják vagy nyilvánosan kommentálják az LMBTQ+ közösséget érintő kérdéseket”.

Az aláírók szerint az oktatók cikke „szakmailag megalapozott, hivatkozásokkal alátámasztott, és a pszichológia jelenlegi tudományos álláspontját tükrözi”, emellett a Pszichológusok Szakmai Etikai Kódexe (SZEK) alapelveivel is összhangban van. Az aláírók több pontban tették közzé követeléseiket. Nyilatkozatukban hangsúlyozzák, hogy a tudományos eredmények társadalmi megosztása a pszichológusi hivatás egyik alapvető kötelessége. A petícióban ezért tiltakoznak minden olyan retorzió és eljárás ellen, ami mindezt szankcionálja. Felszólítják az egyetem vezetését, hogy biztosítsa a tudományos kutatás és oktatás szabadságát, illetve, hogy „ennek jegyében haladéktalanul szüntesse meg a folyamatban lévő vizsgálatot dr. Kengyel Judith Gabriellával, dr. Szondy Mátéval és dr. Zsila Ágnessel szemben, illetve vizsgálja felül dr. Bognár Bulcsu elbocsátását”.

A fegyelmi alá vont oktatók melletti kiállásként az egyetem hallgatói is petíciót indítottak, azt cikkünk megjelenéséig már közel 6500-an aláírták.

(Csákány Tibor)
2025.07.07 21:26:57


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!