Az ok? A Fed tisztviselői régóta dicsekednek azzal, hogy övék a világ legnagyobb aranytrezorja, amely 24 méter mélyen fekszik Manhattan sziklájában. De inkább titokban tartják, részben azért, mert a trezorban található 507 000 aranyrúd közül sok olyan országokhoz tartozik, mint Németország és Olaszország. A csend szó szerint aranyat érő volt. Most azonban disszonáns hang hallatszott. Gillian Tett

Az elmúlt hetekben német és olasz politikusok követték a becslések szerint 245 milliárd dollár értékű aranyrudak hazaszállítását. Mások is követték a példájukat. „Nagyon aggódunk amiatt, hogy Trump beavatkozik a Federal Reserve Bank függetlenségébe” – magyarázza az Európai Adófizetők Szövetsége.

Sem a Fed, sem az európai kormányok nem tűnnek cselekvésre késznek, és semmi jel nem utal arra, hogy az arany kelet felé tartana. Épp ellenkezőleg, Trump megválasztása óta az arany özönlött Amerikába, nem pedig elhagyta azt, ami találgatásokra adott okot, hogy az amerikai kormányzati szervek, valamint a magánbefektetők felhalmozhatják azt (bár erre nincsenek nyilvános bizonyítékok). Mindenesetre tagadhatatlan, hogy ezek a hazaszállításra irányuló felhívások széles körű bizalmatlanságot jeleznek.

Azért tárolták a tömböket a New York-i trezorokban, mert Amerika szövetségesei eddig Washingtont tartották a Nyugat és a dolláralapú pénzügyi rendszer felelős vezetőjének. Most azonban a Trump-csapat tagjai – köztük Stephen Miran, a Gazdasági Tanács elnöke és Scott Bessent, a pénzügyminiszter – panaszkodnak a rendszer „költségeire”.

Tehát a befektetőknek fel kell tenniük maguknak a kérdést, hogy mit tehetnek más országok, ha a kereskedelmi háborúk a tőkéért folytatott harcokhoz is vezetnek.

Ázsiában ez a vita már folyamatban van, mivel a befektetők diverzifikációra törekszenek. Ennek egyik jele az aranyvásárlások növekedése. Egy másik, hogy a hongkongi piacokon a közelmúltban tapasztalt szokatlan ármozgások a dollárban denominált eszközök vásárlásának vonakodására utalnak. Eközben a kínai tisztviselők üdvözlik a renminbi növekvő használatát a kereskedelmi számlázásban, valamint egy határokon átnyúló bankközi fizetési rendszer (CIPS) fejlesztését, amely versenyre kelhet az Egyesült Államok által ellenőrzött Swift bankközi fizetési rendszerrel.

A befektetőknek érdemes figyelniük az úgynevezett mBridge kezdeményezésre is, amely egy határokon átnyúló központi banki digitális valuta projekt, amelyet a Bank for International Settlements indított 2023-ban. Tavaly Washington arra kényszerítette a BRI-t, hogy kilépjen ebből a projektből, így Kína maradt a kezében. Gyanítom, hogy ez egy öngól az Egyesült Államok számára. Európa ezzel szemben eddig meglehetősen passzív volt.

Az erőfeszítések még mindig túl bátortalannak tűnnek ahhoz, hogy – Christine Lagarde, az EKB elnöke szavait idézve – hatékonyan „globális európillanatot” teremtsenek. Ez pedig valószínűleg nem fog megváltozni, hacsak nem tör ki válság, legyen szó akár a dollárba vetett piaci bizalom elvesztéséről (talán a költségvetési instabilitás miatt), akár az Egyesült Államok szélsőséges agressziójáról Európa iránt. Ezért fontosak Manhattan aranykincsei: ha valaha is bekövetkeznek ilyen válságok, könnyű elképzelni egy olyan forgatókönyvet, amelyben az amerikai vezetők (legjobb esetben) ragaszkodnak ahhoz, hogy az aranyrudakat dollárcsereügyletek fedezetéül, vagy (legrosszabb esetben) politikai kényszer eszközeként használják.

A Bundesbank, Németország központi bankja, elutasítja ezt a kockázatot – legalábbis nyilvánosan. „Nincsenek kétségeink afelől, hogy a New York-i Fed megbízható és szavahihető partner aranytartalékaink megőrzésében” – közölte a Financial Timesnak. Szinte biztosan így van. A vita azonban azt mutatja, hogy az egykor elképzelhetetlen forgatókönyvek legalábbis elképzelhetők. Az arany visszaszerzése racionális lépés.

a szerk.