Évek óta folyt a nagyüzemi csalás a Szent János Kórházban
Az Esti Újság úgy tudja, hogy a Szent János Kórházban történt több mint 200 milliós csalás-ügye rendszerszintű hibákra, illetve pénzszivattyúra hívja fel a figyelmet az egészségügyben. Úgy tudjuk a fél éve elküldött és most meggyanúsított középvezető hölgy mindent elmondott a rendőröknek mi, hogyan működött éveken át, ezért is engedték haza. A kórházban állítólag a nővérek kifizetésétől kezdve, az alkalmazottak utazási támogatásáig sok minden érdekesen működött. Azonban más kórházakban is ezen modelleket alkalmazták. Sajnos a kórház vezetése majd egy hét alatt nem tudott kérdéseinkre válaszolni, amit megértünk. Nekünk is kínos lenne.
Az Esti Újság elsőként számolt be pár napja a Szent János Kórháznál történt több mint 200 milliós csalási ügyről. Sajnos a kórház vezetését hiába kerestük e-mailen , a mai napig nem válaszoltak, amit természetesen megértünk. A kórházban történt korrupciós és gazdasági megoldások miatt nekünk is fájna a fejünk. Úgy tudjuk az érintett középvezető hölgy már fél éve nem dolgozik a János kórházban. Hogy önként távozott-e vagy küldték nem tudjuk, de a hölgy igen nagy ember volt az intézményben. S jól jövedelmezhetett neki ez az állás. Így aligha önként ment. Mondhatni élet-halál ura, ami a pénzügyeket érinti. Az Esti Újság úgy tudja, hogy a kórházi botrányt egy NAV vizsgálat előzte meg, ami nem tudjuk, hogy áll éppen és az sem biztos, hogy a rendőrségi nyomozás és a Nav vizsgálat már összeért-e, de az biztos az adóhatóság rátapintott a gyengepontra, a nővérek érdekes módon történő kifizetésére és foglalkoztatására. A János kórházban is mint sok más intézményben a nővéreket egy Nővér Parkon, magyarán munkaerő kölcsönző cégen és feltehetőleg egy alapítványon keresztül alkalmazták és fizették ki. Igen a most maggyanúsított középvezető hölgy révén. Feltehetőleg itt történtek bizonyos pénzügyi trükkök és a járulékok, adók befizetésével is adódhattak gondok. Úgy tudjuk egy ilyen cég havonta a kórháznak minimum 20-30 millió forintot számlázott ki, amelynek már az Áfa összege sem kevés. Arról nem beszélve, hogy az ápolók, takarítók borítékban kapták meg a fizetésüket. A nővérek kapták is a NAV-tól a kérdéseket folyamatosan információink szerint. De adódtak más gondok is a most bajba keveredett kórházi kisfőnökkel. Az alkalmazottaknak járó kilométer elszámolásoknál is jóval kevesebbet kaptak a dolgozók, mint ami járt nekik. Nem sok ez, kilométerenként, alkalmazottanként 5-6 forint. De a hiány területeken dolgozó rezidensek plusz támogatásával is bajok voltak. Jóval kevesebbet kaptak a rezidensek, mint amit kellett volna de erre is volt magyarázat. Kevesebbet küldött az állam. Nos ezt hallván, egy kemény , élet-halál úrnak számító középvezetőtől vajon mit tehetett volna egy rezidens ez ellen ? Elfogadta csendben feltehetőleg. Az, hogy a több mint 200 milliós csalási ügynek lesznek-e további érintettjei nem tudni, de feltehetőleg mindezt egyedül aligha tudta volna csinálni a most lebukott ex-kórházi középvezető hölgy. Az is nagy kérdés, hogy vajon a többi kórházat is górcső alá veszik-e a hatóságok, a Nav és a rendőrség, hisz ez a pénzszivattyú és adóelkerülés és csalás, ami a János kórházban folyt éveken át, máshol is alkalmazták. Mondhatni ez egy bevett szokás volt. Csak a szerkesztőségünk 4-5 budapesti intézményt tud, ahol ugyanígy folyt minden, mint a Szent János Kórházban, nagyüzemben. A kórház jelenlegi vezetése feltehetőleg semmit nem tudott a középvezető hölgy érdekes üzelmeiről. Azonban nagy kérdés még kik lesznek gyanúsítottak. Természetesen, ahogy a Szent János Kórház vezetés ír szerkesztőségünknek azt változtatás nélkül leközöljük.   ( Csákány Tibor )
2022.06.08 01:00:49


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!