Vádlott lett az ex-főügyész Gyárfás cimbije komoly bajban van
A Központi Nyomozó Főügyészség hivatali visszaélés bűntette miatt nyújtott be vádiratot dr. Ihász Sándor volt főügyésszel szemben a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indított büntetőeljárásban a Központi Nyomozó Főügyészség két éve gyanúsítottként hallgatta ki a volt főügyészt, aki tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el. Az ügyészség hivatali visszaélés bűntette miatt emelt vádat Ihász ellen, aki szabadlábon védekezik, csakúgy mint a neves tévés Gyárfás Tamás, aki megbízóként ül a vádlottak padján, Fenyő megölése miatt. Ihászt 2018 április 20-án a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban gyanúsították meg bűnpártolással. A gyanú szerint 2017 októberében hivatalában átvette a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatos beszélgetésekről készült hangfelvételek leiratát. Az átadó a később az ügyben felbujtással meggyanúsított Gyárfás Tamás volt, aki akkor azért fordult a vele barátságban lévő főügyészhez, hogy tanácsot kérjen tőle. Már mindezen momentum is picit meghökkentő egy földi halandónak, hogy egy barát, egy főügyész, bűnügyben adjon tanácsot-de ezt hagyjuk is. Szóval a KNYF szerint Ihásznak fel kellett ismernie, hogy a leiratban foglaltak olyan új bizonyítékok, amelyek jelentős mértékben hozzájárulhatnak az emberölés felbujtójának azonosításához, felelősségre vonásához. Ennek ellenére a törvényben előírt ügyészi kötelességével ellentétben a felmerült bizonyítékot nem adta át a nyomozó hatóságnak, hanem hivatali helyiségében tárolta.
2020.03.23 23:09:44


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!