Nem szabadulhat a diszkó király
A magyar diszkó guru Vizoviczki marad a rácsok mögött. A Kúria jogerős döntése értelmében az első és másodfokú bíróság is jól döntött, az elítélt fellebbezése nem volt alapos, így marad a hét év . Az egykoron szebb napokat látott Vizoviczkit hét évre ítélte, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt. Ráadásul még van a korrupciós ügye is az éjszakai élet egkyoron meghatározó alakjának.
Helyben hagyta a Kúria a Vizoviczki László ügyében hozott jogerős döntést . Vizoviczkit hét év fegyházzal és 330 millió forint vagyonelkobzással sújtotta a Fővárosi Ítélőtábla, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt. A vád lényege, hogy a Vizoviczki által háttérből irányított belvárosi szórakozóhelyek bevételük egy részét eltitkolták azzal, hogy a fogyasztás egy részét nem ütötték be a pénztárgépbe, amivel 2010-2012 között milliárdos nagyságrendű költségvetési csalást követtek el. Az ügyben több mint harmincan kerültek bíróság elé, a másodfokú ítéletben kimondták, Vizoviczkiék bűnszervezetben követték el a csalást. Vizoviczki védője az ítélet hatályon kívül helyezését és az eljárás megszüntetését kezdeményezte, ezt utasította el a Kúria.   Kónya István a Kúria büntetőkollégiumának vezetője szerint az indítvány nem volt elég alapos, ezért a Kúria az első és a másodfokú, jogerős ítéltet is hatályában fenntartotta.   Vizoviczki ellen folyik egy másik büntetőeljárás, ahol a vádlott társai rendőri vezetők, akiket a vádirat szerint megvesztegetett.  
2019.08.15 01:45:12


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!