Aggasztó a korrupció Magyarországon
Az úgynevezett GRECO-jelentésből kiderül, hogy Magyarországon a korrupció elleni harc sem a parlamentben, sem pedig az igazságügy területén nem megfelelő, és hogy 18 ajánlásból csak ötöt teljesített a magyar kormány. A helyzet aggasztó a jelentés szerint.
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács mellett működő Korrupció Elleni Államok Csoportja (GRECO) jelentését eddig a magyar kormány nem engedte nyilvánosságra hozni. A nemzetközi korrupciós szervezet szerint szigorítani kellene az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozati rendszerét. Azt is javasolják, hogy szigorú következményei legyenek, ha egy politikus megszegi a szabályokat. A szakértők szerint felül kellene vizsgálni Handó Tündének a bírók kinevezésével kapcsolatos jogköreit. Szerintük többet kellene tenni az igazságszolgáltatás függetlenségéért. A jelenlegi pártfinanszírozással kapcsolatban is látnak problémákat. A jelentés megjegyzi, hogy négy éve 18 ajánlást fogalmaztak meg a magyar kormánynak, de abból mindössze ötöt hajtottak végre.   A szemlézett jelentésből kiderül, hogy a dokumentumban a két legtöbbet használt szó a „kiábrándító” és az „aggasztó. A dokumentum megismert részletei alapján a portál úgy véli, egyáltalán nem meglepő, hogy a Fidesz szerette volna eltitkolni az eredményeket. A dokumentum többször is utal rá, hogy „a magyar kormány egyáltalán nem hajlandó az együttműködésre és az ajánlásokat sem teljesíti, pedig mind a parlamenti képviselők, mind a bírók és az ügyészek esetében nagy szükség lenne rá.”   A Belügyminisztérium közleménye   A kormány döntése értelmében a Belügyminisztérium nyilvánosságra hozza a Magyarországra vonatkozó GRECO jelentéseket (a Korrupció Elleni Államok Csoportját - GRECO - az Európa Tanács 1999-ben hozta létre a tagországok korrupcióval szembeni törekvéseinek vizsgálata érdekében). A kormány fontos eredménynek tekinti, hogy Magyarország végrehajtotta a jelentések ajánlásait azokban az esetekben, ahol azok valós problémát kezelnek. Magyarország a már megtett intézkedéseivel is emelt fővel áll a nemzetközi összehasonlítás elé: a korrupciós jellegű büntetendő cselekményekre vonatkozó valamennyi ajánlást teljesítette, és a többi ajánlás területén is megelőz számos EU-tagállamot.   A kormány az ajánlások átültetése során minden esetben az ország érdekeinek megfelelően jár el. Éppen ezért fenntartja a jogot arra, hogy véleménykülönbségek esetén saját álláspontját érvényesítse. A korrupció elleni fellépés közös érdek, ezért a kormány a továbbiakban is együttműködésre törekszik a GRECO képviselőivel. Ugyanakkor elengedhetetlennek tartja, hogy az erről szóló párbeszéd a kettős mérce és a politikai vádaskodások helyett a szakmai érveken és a tényeken alapuljon. A kormány számos intézkedést hozott a korrupció visszaszorítására. Ma már súlyosabbak a büntetési tételek, a korábbinál szigorúbbak a közbeszerzési szabályok, és a baloldali kormányzással ellentétben a törvények a nagyobb átláthatóságot is biztosítják. Az erőfeszítések eredményességét jelzi, hogy az állami vagyon nagysága jelentősen nőtt az elmúlt években.  
2019.08.03 10:19:53


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!