Megúszta az ökölvívó szövetség a büntetőeljárást hiába voltak fura pénzköltések
Minden a legnagyobb rendben van a bokszolóknál, hiába voltak érdekes kifizetések, hiába emésztett fel mindent az ifjúsági vébé megrendezése és sodorta a csőd szélére a szakszövetséget. Ez így igaz olyan magyarosan de rendben van. Meglepődni nem lepődtünk meg, nem titkoljuk, hisz a bennfentesek már előre jelezték nem lesz semmi baj, el lesz simítva az ügy. Nos el lett.
Senki nem felelős azért a több száz millió forintos hiányért, amit bokszszövetség tudott felmutatni a tavaly nyári ifjúsági világbajnokság után. Mint arról korábban többször is beszámoltunk, a Duna Arénában rendezett világversenyt követően az állami támogatások ellenére is 210 milliónyi kifizetetlen számla maradt. Mivel a vb-vel összefüggésben olyan kifizetések történtek, amivel bizony közlei ismerősök és haverok jártak jól, akik az elnökséghez köthetőek, ezért még a szövetség saját ellenőrző testülete is arra a következtetésre jutott, hogy csalás és hűtlen kezelés büntette valósulhatott meg az esemény szervezésekor. A vizsgálat során kiderült többek közt, hogy sok ország szövetsége  – a szervezők  kérése ellenére – készpénzben fizette a nevezési díjat. Ám az átvételkor a szervezők nem írtak pénztárbevételi bizonylatot, a befizetőkkel nem írattak alá dokumentumot az átvételről, minek nyomán a bankok egyszerűen nem vették át a szövetségtől az ismeretlen eredetű valutát, így 150 millió forintnyi valuta állt a pénztárban. A Magyar Ökölvívó Szövetség ezt banktechnikai okokkal magyarázta. Ennél is visszásabbnak tűnt az esemény pénzügyi mérlege: 578 millió bevételre jutott 926 millió forint kiadás. Mivel a 348 millió forintos mínusznak csak egy részét tudták pénzügyi átcsoportosításokkal kifizetni, így maradt hozzávetőleg 210 millió forint kiegyenlítetlen szállítói tartozás. A vizsgálatok után az elnökség arra kérte Erdei Zsolt elnököt, hogy juttassa el a vizsgálat eredményét az ügyészségnek, hogy a hatóság dönthessen arról, történt-e bűncselekmény a vb szervezésekor, ő ezt meg is tette. Mostanra kiderült, hogy senkit sem vonnak felelősségre a történtekért. A Fővárosi Főügyészség szóvivőt helyettesítő ügyésze, Gasz Péter közölte, hogy a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya – a feljelentést kiegészítést követően – bűncselekmény gyanújának hiánya miatt elutasította a feljelentést. Nos nem lepődtünk meg. Főként azért nem, mert a botrány kirobbanása után a gyanúba keveredett személyek hangoztatták: nem lesz semmi bajuk, el van rendezve az ügy. Nos tényleg el lett rendezve.
2019.07.29 19:39:28


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!