Szabi miatt bezárt a gyulai bőrgyógyászat
Szabadság miatt bezárt a Békés Megyei Központi Kórház gyulai bőrgyógyászati fekvőbeteg osztálya. Az esetről egy beteg rokona számolt be. Nos bízunk benne a szülészetnél nem lesz ilyen meg a traumatológián.
Az érintett beteg először a Békés Megyei Központi Kórház gyulai rendelőintézetének bőrgyógyászati osztályára ment, de innen tovább küldték őket a sürgősségire, mert a bőrgyógyászaton mindenki szabadságon volt. A nőt a sürgősségiről a kórházi bőrgyógyászatra küldték, ahonnan már nem is mehetett haza, befektették a kórházba. Két hétig volt az osztályon, állapota ugyan javult, de még nem volt egészséges, mégis gyógyultnak nyilvánították, és hazaküldték, mert a főorvos szabadságra ment, két rezidenssel pedig nem működhetett az osztály. A beteg rokona azt mondta, nem csak édesanyját, az osztályról mindenkit hazaküldtek. A történet azért is érdekes, mert egész Békés megyében csak Gyulán van bőrgyógyászati fekvőbeteg osztály. A kórház nem tagadta, hogy az orvos szabadsága miatt ideiglenesen bezárt az osztály, annyit írtak: „a Békés Megyei Központi Kórház mindkét telephelyén a bőrgyógyászati járóbeteg-ellátás és az ügyelet is fenntartott, a társosztályok (például belgyógyászat) besegítenek, ha szükség lenne fekvőbeteg-ellátásra. A betegellátás a nyári szabadságolások ideje alatt sem szünetel.”
2019.07.19 20:11:26
További hírek Gazdaság témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!