Gyerekek ingyen ételével bizniszelnek páran Vásárhelyen
Bizniszelnek páran a rászoruló gyerekek ingyen kajájával Hódmezővásárhelyen.  A város önkormányzatának gyorshírszolgálata megerősítette a hírt, sajnos a konyhán dolgozók tapasztalata szerint néhány szülő eladja azt az ebédjegyet, amit azért kapott a család, hogy a gyermeküknek a nyári szünetben is jusson napi egy tál meleg étel.
A nyári ingyenes gyermekétkeztetés azoknak a 6–10 év kö­­zötti vásárhelyi gyermekeknek jár, akik után a szüleik gyermekvédelmi kedvezményt kapnak. Az igényelt ebédjegyek névre szólóak. A polgármeste­­ri hivatal gyorshírszolgálata szerint azonban nem mindig azok mennek az ételhordóval a Kalmár Zsigmond-középiskola ebédlőjébe, akiké a jegy. A konyhán dolgozóktól úgy értesült a városháza, hogy vannak szülők, akik üzletelnek a havi ebédjeggyel, amit 5 és 17 ezer forint között adnak el. Korábban a rászoruló gyermekek az ebédlőben fogyaszthatták el az ételt, amit a szülők kérésére változtattak meg, hogy a maradék ne vesszen kárba. Otthon, ha marad az ebédből, azt később is meg­eheti a gyermek. Ez a legtöbb rászoruló családban így is van. Örülnek a segítségnek. Az ételhordós megoldás elméletileg tehát bevált, ha egyes szülők nem akarnának pénzt csinálni az ingyenes tá­mogatásból. Kollégáink változatos magyarázatokat szoktak kapni: az ebédjegyet a trükközők „elhagyták, mások „odaadták náluk is rászorulóbbaknak. De akadt olyan család is, amelyik a már tőle kiemelt, tehát nem vele élő gyerekek után vette fel a jegyeket – írta a gyorshírszolgálat. A trükközőket igyekeznek ki­­szűrni. A városházán keresik a szankcionálás lehetőségét. A gyorshírszolgálat szerint annak lenne visszatartó ereje, ha az érintetteket egy évre ki­­zárnák a települési támogatá­sok köréből, és az érintett gye­­rekeken az önkormányzat másféle módon segítene.
2019.07.14 19:47:00


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!