Nem volt kérdés előzetesbe kerültek a luxus autókereskedő gyilkosai
Letartóztatta az újpesti autókereskedő megölésével gyanúsított három férfit a Budai Központi Kerületi Bíróság. A gyanúsítottak egy zsineggel fojtották meg hitelezőjüket.
A gyanúsításban foglalt cselekmény minősített emberölésnek is tekinthető, amiért 10-től 20 évig vagy életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható. A letartóztatás indoka az alapos gyanú mellett a szökés, elrejtőzés veszélye, továbbá a bizonyítás lehetséges veszélyeztetése. Úgy tudni korábban két gyanúsított is visszatért az elkövetés helyszínére, és nem zárható ki az összebeszélésük sem. Két gyanúsított tudomásul vette a kerületi bíróság döntését, egy gyanúsított és védője enyhébb kényszerintézkedés érdekében jelentett be fellebbezést. Mint arról mi is beszámoltunk a  rendőrség pénteken sajtótájékoztatón jelentette be, hogy elfogták a gyilkosság három gyanúsítottját. Az áldozat egy 47 éves férfi, akinek az eltűnését május 7-én jelentették be. A gyilkosság hátterében adósság állhat, az áldozatot megfojtották, holttestét Szentendre külterületén rejtették el egy gödörben. A három feltételezett elkövető csütörtöki kihallgatásán ellentmondásokba keveredett, s ketten közülük beismerték, hogy megölték a vállalkozót. A gyanúsítottak barátok, közülük ketten budapestiek, egy szentendrei. Az áldozat jól ismerte őket.
2019.05.26 19:20:00


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!