Megint megszivatta félszáz utasát a Wizz Air
Újabb Wizz Air botrány. Most 50 Budapestre tartó utas rekedt Frankfurtban, mert a magyar érdekeltségű légitársaság valamiért kisebb gépet küldött. Az utasok sokáig azt sem tudták mi történik a káoszban.
Technikai okok miatt nem indult el időben a reggeli járat, a pótlására azonban csak kisebb gép érkezett. A kint rekedt utasok nem tudják, mikor és hogyan jutnak haza. Ötven utas nem tudott szombat reggel hazautazni Budapestre Frankfurtból, mert a megvásárolt repülőjegyük ellenére sem jutottak fel a Wizz Air gépére. A reggel 8:35-re kiírt járat - gondokra hivatkozva - nem érkezett meg, majd 10 óra körül annyit közöltek a várakozó utasokkal, hogy az pótgépre nem férnek fel mindannyian. Azt közölték, hogy csak az 1-27 sorokra érvényes jegyekkel rendelkezők számíthatnak arra, hogy felszállhatnak. Már a beszállásuk is nehézkes volt, mert az egyébként érvényes jegyek közül volt, amit nem érzékelt a rendszer. A reptéren rekedteket visszaterelték a külső csarnokba, és azt mondták nekik, hogy a Wizz Air-pulthoz menjenek. Ott egy kézzel írt papíron egy emelt díjas telefonszám volt, és azt az információt kapták, hogy dél után tudnak intézkedni a pultnál. Az egyik hoppon maradt utas délután azt mondta, hogy érkezett egy ügyintéző, aki annyit tudott mondani, hogy talán holnap délután haza tudják utaztatni őket, és esti szállásra fel lehet iratkozni. A várakozók közül így többen is feladták a reményt, és átmentek más reptérre, hogy egy másik járattal hazajussanak.
2019.05.25 22:07:06


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!