Kutya vágóhídról mentették a kiskutyákat
Sejtettük, de úgy tűnik tényleg igaz. Bizonyos nációk Magyarországon is fogyasztják az eb húst. Öt felhizlalt kiskutyát sikerült kimenteni egy borsodi horrorfarmról, ahol levágás céljából tartották az ebeket. A rendőrség nem nyomoz, mert feljelentést nem kaptak pedig a kutyák levágása bűncselekmény.
Egy borsodi településen a kutyákat kifejezetten azért tartották ázsiai gazdáik, hogy megehessék őket. Erről lakossági bejelentés alapján szereztek tudomást az állatvédők. A kölyköket moslékkal etették, anyjuktól pedig elzárva tartották. A borsodi helyszínen talált csontok, maradványok alapján már korábban is ettek a kutyákból. Az állatvédők minden bizonyítékot átadtak a helyi jegyzőnek. Az állatvédők öt kiskutyát tudtak kimenekíteni. Az egyik az ócsai Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány egyik tagjához került. Az alapítvány munkatársa azt mondta, egy kutyust nem tudtak megmenteni, a lebukás után pedig a külföldiek magukkal vihették a kölykök anyját. Merza Rita azt mondta, noha a törvény szigorúan bünteti a kutyaevést, a borsodi egyáltalán nem egyedi eset, több hasonló ügyben kaptak már bejelentést. Néhány órája az alapítvány Facebook-oldalán osztotta meg a hírt, hogy az öt kölyökkutya közül már csak egynek keresnek a gazdát.  
2019.05.22 23:19:03


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!