Matolcsy elnök fiai is pénzügyi zsenik és kiváló érzékük van
Az MNB elnök fiai sokaknak talán érdekes módon épp a rokonuk által vezetett NHB Bank bedőlése előtt simán kitudták venni pénzeiket. Mások nem tudták és mintegy 20 milliárd forintjukat bánhatják. A Matolcsy gyerekeknek mázlijuk volt. De az is  lehet, hogy egyszerűen kiváló a hatodik érzékűk.
Matolcsy György jegybankelnök üzleti életben aktívabb fiának, Matolcsy Ádámnak az érdekeltsége, a Balaton Bútor Kft. éppen két héttel az előtt nyitott számlát a Gránit Banknál, hogy a Magyar Nemzeti Bank fellépett az NHB Bankkal szemben, ahol addig a számláját vezette a cég. Az NHB-t Matolcsyék rokona vezette, rövid karrierje alatt. Az MNB lépése után az ügyfelek havonta csak 7 millió forintot vehettek ki a pénzükből. A szerencsésebbek a pénzüket is visszakapták százezer euró erejéig, a banki biztosítási alapból, de így is sok ügyfél már csak sirathatja a bankban hagyott, vagy ragadt  20 milliárdját. Most pedig kiderült Matolcsy MNB elnök  másik fiának, Matolcsy Máténak is működött a hatodik érzéke és ő is kitudta venni a pénzét. Neki két cége van, a jelentősebb, a Mém Műhely Kft. a cégbírósági adatok szerint ugyancsak december elején (6-án, egyetlen nappal testvérének cége előtt) cserélte le az addigi számlavezetőjét, az NHB-t a Gránit Bankra. Amikor Matolcsy Máténál rákérdeztünk, miért cserélt bankot néhány nappal az előtt, hogy hivatalosan tudni lehetett volna, baj van az addigi számlavezetőjüknél, kísértetiesen hasonló választ adott, mint testvére, amikor őt faggatta január elején a bankszámlanyitását kiszúró mfor.hu. Matolcsy Máté állítása szerint azért nyitottak új banknál számlát, mert szükségünk volt új bankszámlára és több ajánlatból ennek a banknak az ajánlatát fogadtuk el, mert ez jelentette számunkra a legjobb konstrukciót. Semmilyen összefüggésben nincs ez a döntés az NHB Bank akkori és jelenlegi piaci helyzetével. Korábban mindkét Matolcsy-fiú megbízott az NHB Bankban, olyannyira, hogy attól vett fel hitelt egy-egy cégük 2017 közepén, ami hozzásegítette őket egy-egy értékes villához egymástól pár száz méterre, a Rózsadomb szélén. Az NHB vezetője nem mellesleg Matolcsyék rokona, unokatestvérük   Szemerey Tamás érdekeltsége volt.
2019.05.14 22:13:43


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!