Baj van a Manninger Jenő baleseti központban
Komoly problémák vannak a Péterfy Kórházhoz tartozó Manninger Jenő Baleseti Központban. Legalábbis a Röngten Blogján publikáló Kunetz Zsombor szerint.
Az egészségügyi szakértő úgy tudja, hogy a szakorvosok között komoly feszültséget okoz, hogy kiderült az aneszteziológusok — akik jellemzően nem kapnak hálapénzt — magasabb bérért dolgoznak, mint a baleseti sebészek. Kunetz Zsombor szerint éppen ezért 84 orvos aláírásával egy levelet küldtek a főigazgatónak, amelyben kérték a baleseti sebészi bér altatóorvosi szintre emelését, valamint a kórházban uralkodó áldatlan állapotok felszámolását is. Az igazgatóság azonban ebbe — a komoly adósságállományra hivatkozva —  nem ment bele. A baleseti sebészek ezért felmondták az önként vállalt túlmunkát. Így sokkal nehezebb lesz az ügyeleteket tervezni és kiadni is. Sőt: az érintett orvosok emellett ígéretet tettek arra is, hogy az eddig hallgatólagosan elnézett szabálytalanságokban a továbbiakban nem fognak részt venni, például a továbbiakban nem engedik, hogy szakvizsgával nem rendelkező kollégák önállóan, szakorvosi felügyelet nélkül operáljanak. Az orvosok azt is megígérték, hogy ezentúl szakítanak azzal a hagyománnyal, hogy az ÁNTSZ szabályokkal szemben úgy látnak el  betegeket a járóbeteg-ambulancián, hogy oda nincs nővér beosztva.  
2019.05.03 23:03:08


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!