Közeledünk egyre jobban a szélsőjobbos Salvini pártcsaládhoz
Nagy volt ma az olasz-magyar barátság. Látszólag teljes volt az összeborulás a magyar miniszterelnök Orbán Viktor és az olasz miniszterelnök-helyettes Matteo Salvini budapesti és határ menti találkozóján. Sőt az is nagyon valószínű, hogy a Salvini által létrehozott szélsőjobbos EU pártcsaládban köt ki a Fidesz az Uniós szavazás után.
Kellő időben – mondta szűkszavúan Orbán Viktor miniszterelnök Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettessel, belügyminiszterrel folytatott csütörtöki budapesti megbeszélését követő sajtótájékoztatón arról, hogy a jövőben együttműködne-e a többi meghatározó európai szélsőjobboldali populista párttal.   Azaz Orbán nem határolódott el attól, hogy a Néppártból a szélsőjobbos családba üljön a Fidesz.   A magyar kormányfő és az olasz miniszterelnök-helyettes csütörtöki találkozóját meghatározta, hogy az Orbán Viktor által vezetett Fidesz az Európai Néppárt (EPP) frakciójában a populista, bevándorlásellenes magatartása miatt a kiválás szélére sodródott, eközben Salvini új, az európai jobboldali populistákat tömörítő pártcsalád felállítását tervezi. Ennek a pártcsaládnak nagy eséllyel tagja lehet a német ultranacionalista AfD, valamint a Marine Le Pen által vezetett francia nacionalista Nemzeti Gyűlés. A két politikus a lehetséges szövetségről szóló kérdéseket kikerülték, rendre hangsúlyozták, hogy kizárólag az európai parlamenti választás eredményétől lesz függő, hogy a magyar kormánypárt a Néppártból kiválva csatlakozik-e az új erőhöz. Ehhez képest viszont Orbán sok sejtetést engedett meg magának arról, hogy nagyon is az európai populista szélsőjobb tábora felé vezet a magyar kormánypárt útja. A magyar miniszterelnök szerint az EPP-ben világos kisebbségben van az ő bevándorlásellenes álláspontja, és amennyiben ez nem változik, akkor újra kell értékeljék a Néppárthoz és Salvini alakuló csoportjához fűződő viszonyt. Azonban az EPP-n belüli erőviszonyok átrajzolásának esélyéről nem nagy meggyőződéssel beszélt Orbán. Életerős és ambiciózus emberekkel szeretnék együtt dolgozni Brüsszelben - fogalmazott ugyancsak sokat sejtetően Orbán a kérdésről, miközben a jelenlegi európai vezető politikai erőket fáradtnak és talajvesztettnek jellemezte. Célként fogalmazta meg Orbán, hogy új alapokra helyezzék ez európai politikát. Várjuk Salvini úrral az együttműködést - tette hozzá. Keresni fogjuk az együttműködést Salvini úrral, nyíltan és látványosan. – ez talán a legegyértelműbb kijelentés a két populista vezető közeledésére a magyar miniszterelnöktől. Orbán ugyanakkor hárította, hogy május 18-án a Salvini által szervezett új mozgalom első találkozóján részt vesz-e Milánóban. A két politikus Orbán tolmácsolásában három pontban értett egyet: Erős nemzetállamokból alkothatnak erős Európát. A keresztény kultúrának elsőbbséget kell biztosítani Európában. Egységes politikával kell megállítani a „migránsinváziót”.   A kulcskérdésekben azonban már akadtak ellentmondások. „A probléma nem az, hogy elosszuk az illegális bevándorlókat, hanem hogy egységes Európa, egységes fellépés és politika legyen a bevándorlással szemben - fogalmazott Matteo Salvini, mikor a bevándorlás kezeléséről kérdezték. Az olasz és a magyar kormány ebben a kérdésben egyértelműen ellentétes állásponton van: Olaszország kapuországként a menekültek és bevándorlók elosztását szorgalmazza, a magyar kormány a kvóta és elosztási rendszert szeretné megakadályozni. Salvini előzetesen külön egyeztetett Pintér Sándor belügyminiszterrel, akivel a főbb téma az európai határok védelme volt. Pintér Sándor egy korábbi, délutáni sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy mindkét ország kormánya hasonló állásponton van arról, hogyan kell megakadályozni, hogy nemkívánatos személyek az Európai Unió területére jussanak. Salvini a röszkei tranzitzóna és a határkerítés megtekintés után elismerően beszélt a magyar kormány erőfeszítéseiről. A két belügyminiszter arról a fajsúlyos kérdésről nem beszélt, hogyan kívánják feloldani azt az ellentmondást, hogy Olaszország - mint kapuország - a menekültek és bevándorlók európai szétosztásában érdekelt, míg a magyar kormány minden eszközzel ezt akarja megakadályozni.   Az olasz és magyar állam között dinamikusan fejlődő gazdasági együttműködésről beszélt Orbán Viktor, ám részletekre egyedül Matteo Salvini tért ki, miszerint magyarok vállalhatnak szerepet a trieszti kikötő működtetésében. Hogy ebben pontosan kik jutnak szerephez, arról már nem esett szó. Nagyon nem lepődnénk meg, ha valamelyik Mészáros Lőrinc cég lenne a befutó majd. Az Adrián egyébként közismerten otthonosan mozog Mészáros Lőrinc kormányközeli milliárdos, aki cégein keresztül a balatoni kikötők üzemeltetésében is terjeszkedik. Az olasz sajtó többször kitért az olasz belügyekre is, főleg olyan kérdésekben, mint az adórendszer átalakítása és a családtámogatási rendszer. Ebben Salvini többször méltatta a magyar adópolitikát, valamint a családvédelmi akciótervet.  
2019.05.02 22:20:37


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!