Lemondsára szólították fel a Fideszes elnököt a teniszezők
Lemondásra szólítja fel a tenisz szövetség Fideszes elnökét a Tiszta Tenisz mozgalom. Szűcs Lajos eddigi regnálása alatt a szövetség sajnos számlagyárosokkal és a Hagyó botrányban feltünt személyekkel bízniszelt, majd egymilliárdos tartozást halmozott fel és a két sztár Babos és Fucsovics nem halandó válogatott lenni.  A szövetséget gazdálkodását a NAV vizsgálja, az EMMI pedig elvette a milliárdos tornák szervezését. Szűcsnek ideje lenne mennie, mielött esetleg még több kétes ügy kerül elő.
Május 2-ára, csütörtökre hívták össze a Magyar Tenisz Szövetség megismételt közgyűlését, amit a szövetség kérésére Békéscsabán tartanak majd. Ez előtt egy nappal lemondásra szólította fel a szövetség vezetőségét a Tiszta Tenisz mozgalom, amely – a szerintük a szövetség által felhalmozott 700 millió forintos hiány miatt – úgy gondolja, a jelenlegi vezetés visszaélt az állam és a kormány által megszavazott támogatásokkal.   A Tiszta Tenisz mozgalom képviselői az április közepi közgyűlésen is felszólaltak, ott arra kérdeztek rá, milyen közbeszerzési ellenőrzések és büntetőeljárások folynak az MTSZ-szel szemben, miután többen is azzal támadták a szövetség vezetését, hogy átláthatatlan az MTSZ gazdálkodása.   A Tiszta Tenisz mozgalom szerint állításaikat támasztja alá az is, hogy az Emmi több vizsgálatot is indított a szövetség ellen.   Az április közepén rendezett közgyűlés határozatképtelen volt, miután a jelenlegi vezetés ellenzéke kivonult a teremből. A megismételt  közgyűlésen  az áprilisinál jóval kisebb részvétel várható, már csak az ország több részétől is távol eső békéscsabai helyszín miatt is.  
2019.05.01 20:20:11


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!