Több mint ezer neházsorsú gyerek nyaralását hiúsította meg a Fidesz Rákospalotán
Úgy tűnik a Fidesz kerületi politikusainak köszönhetően idén nem lesz a XV. kerületben a rászoruló gyerekeknek nyári tábor.  Mindezzel közel 1500 gyermek egyetlen nyári örömét vették el. mint ismeretes a Fidesz képviselőcsoportja négy független képviselővel közösen immáron hatodik alkalommal utasította el a liberális városvezetés költségvetési javaslatát.
A XV. kerület két nyári tábort üzemeltet, Balatonvilágoson és Bernecebarátiban. A tábor a szülőknek néhány ezer forintba kerül, a kerület a rászoruló gyerekek étkeztetését is állja. A két helyszínen tavaly összesen közel 1500 gyerek nyaralt. Úgy tudjuk már a táborok tavaszi felújítása is elmaradt költségvetés hiányában. Az önkormányzatnál azt mondták, valószínűleg már akkor sem tudnák megtartani a táborokat, ha hirtelen kerülne pénz a megrendezésükre. A szükséges felújítás híján ugyanis szerintük nem lehetséges az ÁNTSZ-engedély megszerzése. De azért sem valószínű, hogy menthető lenne a helyzet, mert a buszoztatáshoz szükséges közbeszerzés lefolytatására már nem lenne idő. Németh Angéla, Rákospalota DK-s polgármestere korábban elmondta , elfogadott költségvetés híján az önkormányzat „önként vállalt” projekjei veszélybe kerültek,  a kerület éves szinten 2,5 milliárd forint állami támogatástól esik el. S mintegy 2 milliárdos büntetésre számíthat. A polgármester és frakciója immár hatodszor próbálta elfogadtatni a közgyűléssel a 9,3%-os béremelést tartalmazó költségvetést , a kerület fideszes alpolgármestere, Victorné dr. Kovács Judit azonban a fideszes frakcióval és függetlenekkel közösen leszavazta a javaslatot. Ezt követően az alpolgármestert Németh meg is fosztotta jogköreitől. Németh Angéla tavaly szeptemberben, időközi választáson nyerte el a kerület polgármesteri címét, de a közgyűlést kisebbségből kell irányítania. A XV.kerületet a rendszerváltás óta csak egy alkalommal nem liberális politikus vezette.
2019.04.25 23:29:59


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!