Vádat emeltek a ksivárdai szélhámos ellen
Üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolja a Kisvárdai Járási Ügyészség azt a helyi férfit, aki egy ténylegesen nem létező, szlovákiai nyereményre hivatkozással kért a sértettektől több tízmillió forintot, amit természetesen nem fizetett vissza.
A vádirat szerint a férfi 2012 májusában szabadult börtönbüntetéséből, amit szintén csalásért kapott. Ezt követően rendszeresen kijárt Szlovákiába, ahol sportfogadásokat kötött, de nagy nyereményt nem ért el.   2014-ben a vádlott megismerkedett egy helyi lakossal, akinek azt hazudta, hogy Szlovákiában egy pontosan meg nem határozott összegű nagy nyereményt ért el sportfogadáson, aminek a lehívásához pénzre van szüksége. A sértettnek a vádlott 92 millió forintot ígért arra az esetre, ha kölcsönökkel segíti a nyeremény megszerzésében. 2017 májusáig a sértett több részletben összesen 26.100.000,- forintot adott át a vádlottnak, aki azt fogadásokra és egyéb célokra költötte.   Egy másik helybéli sértettől 5 millió forintot kért részletekben a vádlott, neki 27 millió forint visszafizetését ígérte a nem létező nyereményre hivatkozással. Egy további sértett 1,5 millió forintot adott át a vádlottnak azért, hogy a külföldi nyereményhez hozzájuthasson, azonban a vádlott ezt a pénzt is elköltötte.   Az ügyészség három rendbeli csalással vádolja a vádlottat, mely bűncselekményekért halmazati büntetésül 2-12 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. A bűncselekmények elkövetését tagadó vádlottal szemben azt indítványozta az ügyészség, hogy a bíróság ítélje börtönbüntetésre és tiltsa el a közügyektől.-írta az Esti Újságnak Dr. Martossy György, mb. főügyész.
2019.04.24 22:44:55


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!