Megúszhatja a hazahozatalt egy szökevény mert a rendőrség nem tud érte menni
A magyar hatóságoknak hétfő éjfélig van idejük arra, hogy elrepüljenek Dublinba, és elhozzanak onnan egy magyar állampolgárt, akinek a kiadatását március 29-én rendelte el az ír bíróság. Az ír bíróság közölte másnap szabadon engedik a magyar rabot, ha tetszik, ha nem.
A 38 éves K. László Krisztiánt Magyarországon azzal gyanúsítják, hogy egy társával együtt magyar civil szervezetektől csaltak ki pénzt. Azt ígérték a szervezeteknek, hogy ha adnak nekik valamennyi díjat, akkor indulhatnak egy pályázaton, amin majd támogatást nyerhetnek. Beszedtek több ezer eurót 560 szervezettől, majd angolosan távoztak.   A magyar férfi Dublinban dolgozott, és ottani lakcímmel is rendelkezik. A magyar hatóságok azt mondták az íreknek, hogy április 16-ig összeszedik a férfit, de aztán a 444 szerint azt mondták, mégsem tudják addig teljesíteni, mert itt a húsvéti hétévge , és megfelelő járatot sem találtak.   Haladékot kértek, de az ír bíróság nem fogadta el a húsvéti érvelést, ezért ha hétfő éjfélig nem hozzák el a magyar férfit, akkor vége a kiadatási parancsnak, hiszen minderre a magyar hatóságoknak volt összesen 25 napjuk.   A rendőrség közleményt adott ki péntek este, amiben azt írják, hogy tekintettel arra, hogy a férfi ellen több nemzetközi elfogatóparancs is érvényben van, biztosan haza fogják hozni. Szerintük az ír hatóságok hivatalosan 2019. április 15-én járultak hozzá a másnapi átadáshoz, amelyet megszervezni - egy nap alatt - jogi és technikai akadályok miatt nem volt lehetséges.
2019.04.19 22:55:38


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!