Ebayen próbálták árulni a Notre Dame darabjait
Még ki sem hűlt de már el lepték a „Je Suis Notre-Dame”-pólók és szenes mennyezetdarabok az Ebay-t .Úgy tűnik, páran a szerencsétlenségből szeretnék megszedni magukat.
A hétfői tűzvész  híre az egész világot megrázta, ám úgy tűnik, pár „jó üzleti érzékkel” megáldott személy inkább a felkínálkozó lehetőséget látta meg a leégett katedrálisban. Alig pár nappal a szerencsétlenség után ugyanis szabályszerűen ellepte az egyik legnépszerűbb internetes áruházat, az Ebay-t a párizsi nevezetességgel kapcsolatos megannyi emléktárgy, például a „Je Suis Notre-Dame”-pólók. A ruhadarabon túl azonban voltak, akik még ennél is továbbmentek, és a leégett épület elszenesedett darabjait kínálták aukcióra. A licit átszámítva 300 forintról indult, ehhez jött még a postaköltség is. Természetesen az Ebay munkatársai a lehető leggyorsabban eltávolították a tárgyakat, így sosem derül ki, lettek-e volna érdeklődők a „Notre-Dame darabjaira”. Mint elmondták, nem tolerálják semmilyen szinten az olyan elemek eladását, amelyek tragédiából származnak. A termékeket árusító profilok figyelmeztetést kaptak, emellett továbbra is külön figyelik, nehogy újra megjelenjenek hasonló árucikkek.
2019.04.17 23:27:20


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!