Újabb vizsgálat a teniszezők ellen Szűcs elnök hamarosan távozhat
Újabb viharfelhők gyülekeznek a gyanús és a NAV által vizsgált milliárdos pénzügyi botrányba keveredett Magyar Tenisz Szövetségnél. Most a közbeszerzési hatóság közölt, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma eljárást kezdeményezett a tavalyi ATP- és WTA-tornával, illetve az ifjúsági csapat-világbajnoksággal kapcsolatban, hogy kivizsgálja, a Magyar Teniszszövetség miért mellőzte a közbeszerzési eljárásokat a megbízások odaítélésekor. Úgy tudjuk Szűcs elnök lassan távozik az MTSZ éléről.
Újabb ügy miatt gyűlnek viharfelhők a Fideszes Szűcs Lajos vezette tenisz szövetségnél. Most a Közbeszerzési Hatóság írta mag, hogy az EMMI vizsgálódik, mert a MTSZ a tavalyi ATP és WTA tornánál és az ifi vébénél nem tartott közbeszerzési eljárást, mindez pedig szabálytalan. Szegény Szűcs elnök emiatt is magyarázkodhat, nem elég az, hogy a NAV nyomoz a szövetség gyanús milliárdjai miatt már tavaly óta. Mindezt pedig csak tetézi, hogy a szövetség olyan cégekkel bizniszelt, akik fiktív cégeket vezettek és komoly számlagyárosok, s akik a Hagyó botránytól kezdve a rendőrautóban fura körülmények közt elhunyt W.László nevéhez köthetőek, akik ugye még az afrikai diplomata kamu útlevéllel is kisegítette az MSZP egykori alelnökét. Az MTSZ az Esti Újságnak 180 napja nem válaszol a feltett kérdéseinkre, amit megértünk, hisz kínos lenne megmagyarázni a Fideszes politikus vezette szövetség miképp üzletelhet számlagyárosokkal. A Nemzeti Sport megkeresésére azonban reagált az MTSZ, válaszát változtatás nélkül tesszük közzé. „A Magyar Teniszszövetség transzparensen végzi szakmai munkáját, a különböző versenyek szervezését, az azokkal kapcsolatos elszámolást a közbeszerzési törvény előírásainak megfelelően, a közbeszerzési értékhatárokat betartva, külső szakértő bevonásával végezte. Megjegyeznénk, hogy a Magyar Teniszszövetség vonatkozásában nemrég végzett hasonló vizsgálat a szövetség elmarasztalása nélkül már lezárult.” Az Esti Újság úgy tudja Szűcs elnök hamarosan távozik az MSTZ éléről és a Magyar Horgász Szövetséget is lehet el kell hagynia.
2019.03.03 12:22:33


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!