A sokgyerekes családok hálásak lehetnek Orbánnak
Bejelentette  Orbán Viktor miniszterelnök a hétpontos programját az évértékelő beszédében a Várkert Bazárban.  Nem véletlenül Vasárnap, ennek is szimbolikus jelentősége volt.   A többgyermekes anyák, feleségek  és családok lesznek a 2019-es év nyertesei.
Orbán Viktor Évértékelő beszédének a legizgalmasabb része az a hét pont volt, ami a Fidesz családpolitikai jövőjének alapjai.  Több  a közönség soriban ülő fiatal nő, feltehetőleg jövőbeli feleség el is sírta magát. Megható jelenetek voltak. Bevezetjük a fiatal házasok támogatását, így 10 millió forint kölcsönt kap minden 40 év alatti nő. De Bővítjük a CSOK-ot is , a 2 gyerekesek használt lakást is vehetnek majd. A vidékiekről sem feledkeztünk el.  A jelzáloghitelekből minden 2 gyermeke családnál 1 millió forintot az állam átvállal. A három gyermekeseknél ez 4 millió forint lesz.  Minden négy gyermeket szülő asszony az pedig az élete végéig mentesül az SZJA alól. –mondta Orbán Viktor miniszterelnök. Emellett a kormány a nagycsaládosok autóvásárlását is támogatja. a háromgyermekes családok  2,5 millió forint támogatást kapnak a jövőben újautó vásárlásakor. A Fidesz emellett megvalósítja a teljes körű bölcsődei ellátást. Így 21 ezer bölcsőde épül az országban a következőévekben.  
2019.02.10 21:04:49


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!