A Jobbik most bebizonyíthatja ők nem a pénzért politizálnak
Újabb csapás érte a Jobbikot. Az ÁSZ most egy laza 136 milliós újabb tiltott támogatást tárt fel, így Vona egykori pártjának már közel 1 milliárdot kell visszafizetnie. A párt saját megszűnéséről tárgyal, a párt elnöke Sneider Tamás rendkívüli kongresszust hívott össze.
Az Állami Számvevőszék újabb, több mint 130 millió forintnyi tiltott támogatásra bukkant a pártnál. Ez azt jelenti, hogy az eddigi 660 milliós büntetéshez ez még hozzá csapódik, plusz a brság és így már 1 milliárdnál jár a párt. Sneider Tamás ezért rendkívüli kongresszust hívott össze, melyen  két napirendet fognak tárgyalni. Az egyik a Jobbik és frakciója megszűnésének a lehetősége, a másik pedig a meghirdetett nemzeti ellenállás folytatása. Sneider szerint már csaknem egymilliárd forintot kéne kifizetnie a Jobbiknak büntetésként az Ász kasszájába, ami szerinte szinte teljesen lehetetlen. Jelen pillanatban ott tartunk, hogy a legnagyobb ellenzéki párt részéről felvetődik a kérdés, tudjuk-e tovább folytatni a politikai tevékenységünket, mint Jobbik – mondta a pártelnök. A Jobbik rendkívüli kongresszusának összehívásáról ma az Állami Számvevőszék épületénél beszélt a Jobbik, ahol elhangzott az is: amennyiben be kell fizetniük a bírságot, az európai parlamenti választási kampányban sem fognak tudni részt venni. De nem adják fel, mondta Sneider.
2019.02.01 23:34:06


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!