Egyelőre nem tudhatjuk meg mi miatt késett a nyugdíj
Határozatképtelenség miatt az Országgyűlés költségvetési bizottsága keddi ülésén nem tárgyalt a januári nyugdíjkifizetésről. A bizottság napirendi javaslata szerint a keddi ülésen megtárgyalták volna, hogy miért nem érkeztek meg a nyugdíjak a Magyar Államkincstártól a törvényben előírt határidőre.
Az ülésen nem vett részt a meghívón meghívottként szereplő Varga Mihály pénzügyminiszter és Mészáros József, a Magyar Államkincstár elnöke. A bizottsági ülésen Varju László (DK), a költségvetési bizottság elnöke elmondta, hogy a téma megtárgyalását azért kezdeményezték, mert magánszemélyek és pénzintézeti közlemények szerint január 11-én a nyugdíjak nem érkeztek meg a jogosultakhoz, a kormány pedig azóta adós maradt a magyarázattal. A bizottság elnöke az ülésen felolvasta Szűcs Lajosnak, a bizottság fideszes alelnökének levelét, amelyben jelezte, hogy a kormánypárti képviselők a keddi ülésen nem kívánnak részt venni, mert a meghívóban szereplő javaslat okafogyottá vált, a nyugdíjak elutalása január 11-én, határidőre megtörtént. Az ülést követő sajtótájékoztatón Varju László úgy fogalmazott, hogy a kormány által előállított nyugdíj-káoszra keresték volna a választ, ebben a kormánypárti képviselők és Varga Mihály pénzügyminiszter nem volt hajlandó közreműködni. A minisztert előbb-utóbb utolérik, hiszen éves beszámolási kötelezettsége van a bizottság előtt, ahol erről a témáról is kérdezni fogják - mondta Varju László. A költségvetési bizottság elnöke szerint a kormány tartozása, hogy a nyugdíjasoktól nyilvánosan bocsánatot kérjen. A sajtótájékoztatón Mesterházy Attila, a költségvetési bizottság szocialista tagja felidézte, hogy január 11-én írásbeli kérdést tett fel az ügyben Varga Mihály pénzügyminiszternek. A válaszából kiderült, hogy  a miniszter vizsgálatot rendelt el, és ígérete szerint az eredményről tájékoztatást fog adni, ami nem történt meg, miközben sajtóhírek szerint az egész szervezeten belül megtalálták a legkisebbet, a helyettes, helyettes, helyettesével próbálják elvitetni a balhét és nem vállalják a politikai felelősséget - fogalmazott Mesterházy Attila. Bősz Anett, a bizottság tagja (független képviselő) Szűcs Lajos levelére reagálva elmondta, kereskedelmi banki közlemény szól arról, hogy ügyfeleik nem kapták meg aznap a nyugdíjat. Szerinte a kormánynak el kellene mondania, hogy a januári nyugdíjkifizetésnél technikai problémáról, vagy nyugdíjválságról van-e szó. Újságírói kérdésre válaszolva, hogy kit tartanak felelősnek az ügyben, Mesterházy Attila elmondta, a bizottsági ülésen szerették volna a tényeket megismerni, ezt követően jobban be lehet határolni a felelőst, és utalt a Fidesz ellenzéki gyakorlatára, amikor is ilyen esetekben egy mondatban közölték, hogy a miniszter mondjon le.  
2019.01.22 23:42:41


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!