Elkapták a nyugdíjasok pénzét lenyúló svédet
Elkapták a magyar rendőrök a 22 ezer svéd nyugdíjas átverőjét, aki 195 millió eurót csalt ki ügyfeleitől.  A férfi londoni házi őrizetéből szökött meg és jött Budapestre tavaly novemberben.
Magyarországon fogták el azt a svéd üzletembert, aki novemberben szökött meg a házi őrizetből, miután egy évvel korábban Londonban elfogták. A 41 éves Emil Amir Ingmansont – aki időközben megváltoztatta a nevét Max Serwinre – azzal vádolják, hogy nyugdíjasokat károsított meg, miután meglépett több százmillió eurónyi befektetésükkel . A Máltára bejegyzett Falcon Fund nyugdíjalap még évekkel ezelőtt perelte be a Temple Asset Management nevű tanácsadó céget, miután a nyugdíjalap több ügyfelének megtakarítását befektette egy számukra ismeretlen üzletember, Ingmanson vállalkozásába. Ingmanson csaknem 22 ezer nyugdíjast károsított meg, és miután eltűnt, a hatóságok nemzetközi körözést indítottak, hogy a nyomára bukkanjanak. Egy svéd lap szerint 195 millió eurónyi befektetésnek veszett nyoma, de a rendőrség csak 117 millió euróra becsli a kárt. Ingmansont 2017 decemberében fogták el a londoni Heathrow repülőtéren, majd házi őrizetbe helyezték. A férfinak elektromos nyomkövetőt kellett viselnie, míg folyt ellene az eljárás. A londoni hatóságok éppen készültek kiadni Svédországnak, amikor megszökött. A svéd kormányzati szervek egyelőre csak azt erősítették meg, hogy egy svéd állampolgárt letartóztattak Magyarországon.  
2019.01.10 21:53:26


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!