Dombóvár is nemet mondott a rabszolgatörvényre
Dombóvár önkormányzata is csatlakozott az MSZP-s Botka László szegedi polgármester által meghirdetett rabszolgatörvény ellenes bojkotthoz.
Az előterjesztő, Szabó Loránd polgármester volt, aki 2014-ben a Természetesen Dombóvár nevű szervezetből került a városvezetői székbe. A Polgári Törvénykönyv lehetőséget ad arra, hogy a kizárólagos önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaságokban az önkormányzat, mint egyedüli tag, a munkavállalók érdekeinek szem előtt tartásával utasítsa a cégek vezetőit, hogy az önkormányzati cégek ne alkalmazzák a rabszolgatörvényt. Dombóváron az önkormányzat arra utasította a városi cégek vezetőit, hogy a naptári évenként 250 óra rendkívüli munkaidőt ne lépjék túl „önként vállalt túlmunka” megnevezéssel sem, valamint 12 hónapnál hosszabb munkaidőkeretet ne alkalmazzanak, továbbá hasonló utasítás, intézkedés megtételére vonatkozó javaslatot tesz Dombóvár közigazgatási területén bejegyzett és működő gazdasági szereplők részére. A döntést a testület két fideszes tagja nem szavazta meg, a Jobbik képviselője pedig nem szavazott. Korábban Salgótarjánban a városi közgyűlés december 20-án döntött arról, hogy nem él a túlóratörvény adta új tágabb keretekkel. A  Magyar Szocialista Pártot, a Demokratikus Koalíciót és a Tarjáni Városlakó Egyesületet tömörítő baloldali frakció vezetője, Molnár Károly képviselő terjesztette be a határozati javaslatot, melyet mind a Jobbik egyetlen képviselője is megszavazott.  
2018.12.31 15:22:07


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!