Egyre nagyobb bajban a nyugdíjasok
Egyre jobban leszakadnak a nyugdíjak az átlagbérektől – állapítja meg a Központi Statisztikai Hivatal nyugellátásokról szóló elemzése. A környező országokban egyedül Romániában rosszabb a nyugdíjasok helyzete.  Mindennek pedig drámai következményei lehetnek.
Tavaly 2,4 százalékkal emelték a nyugdíjakat, amit szinte teljesen elvitt a 2,3 százalékos infláció, a nyugdíjak reálértékben mindössze 0,1 százalékkal emelkedtek. Ezalatt a keresetek reálértéke több mint tíz százalékkal növekedett. Emiatt a nyugdíjak vásárlóerejének a keresetek vásárlóerejéhez viszonyított mértéke jelentősen, 9,2 százalékkal csökkent 2017-ben – hívta fel a figyelmet a KSH. A leszakadás idén is folytatódott: a nyugdíjakat három százalékkal emelték, ami megfelel az idei pénzromlás mértékének, a keresetek pedig várhatóan ismét tíz százalék fölött nőnek. Az átlagnyugdíj az év elején 129 ezer 637 forint volt a KSH mérései szerint, a nettó átlagkereset 220 ezer forint, vagyis az átlagnyugdíj a nettó átlagbérnek már csupán 58 százalékát teszi ki. Ilyen rossz arány a nyugdíjasok szempontjából legutóbb 2003-ban volt. Ez a mutató pedig a következő években szinte biztosan tovább romlik, januárban 2,7 százalékos emelést kapnak a nyugdíjasok, a dolgozók pedig a gazdasági növekedés miatt ennek három-négyszeresére számíthatnak. A nyugdíjasok ráadásul annak ellenére még az áprilisban megállapított emelést kapják, hogy azóta látható, hogy ennél magasabb lesz az infláció. Így majd utólag, novemberben kaphatnak korrekciót. 2018 elején az átlagos öregségi nyugdíj összege Budapesten volt a legmagasabb 154 ezer forinttal, ettől 39 ezer forinttal maradt el a legalacsonyabb érték Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A férfiaknak magasabb a nyugdíjuk, a nőké átlagosan 17 ezer forinttal marad el tőlük.  
2018.12.26 18:25:52


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!