Minden rendben van a bajai lisztéria fertőzéssel
A NÉBIH szerint nem hibás a bajai cég, amelynek fagyasztott termékei súlyos betegséget és halált is okoztak állítólag. Az azonban nem derült ki, hogy a halálos baktérium miképp került a gyárba, a dolgozókat átvizsgálták-e nem hordozói a kórságnak ? S, ha ilyen sűrűn ellenőrizték a gyárat miért nem lelték fel a szakemberek listeriát?
Nem büntetné meg a Greenyard céget a NÉBIH - közölte az Élelmiszerlánc Biztonsági Hivatal. Szerintük nem felelősek a listeria fertőzés okozta betegségekért, amelyek 47 ember megbetegedését okozták, közülük 9-en életüket vesztették. A NÉBIH igazgató helyettese szerint a fertőzést a listeria egy ritka típusa okozta, amiről nem tudtak, és nem tudták elkerülni. Amint tudomást szereztek róla, azonnal megtették a szükséges intézkedéseket, visszahívták a termékeket, a gyárat fertőtlenítették. A fertőzés egészséges embernél nem okoz gondot. A termékeket megfőzve ha megfelelő hőmérsékleten négy percig főzzük, akkor a baj elkerülhető. Aki nyersen fogyasztott belőle, az fokozottan figyeljen magára, mert a lappangási idő akár több hónap is lehet. A betegség elsősorban a legyengült szervezetet betegíti meg. A baktérium előfordulhat nyers tejben, pasztőrözött, folyékony tejben, különösen lágy sajtokban, jégkrémben, nyers zöldségekben, nyers, fermentált kolbászokokban, nyers és főtt szárnyasokban, mindenféle nyers húsban, nyers és füstölt halban is. Akár 0 °C-on is életképes, a hűtött ételekben is el tud szaporodni. Az ember fertőzött állatokkal (elsősorban juh, kecske, ló, sertés, házi szárnyasok, rágcsálók) való közvetlen érintkezés útján, a baktériumot tartalmazó élelmiszerek fogyasztása és számos más tényező (pl. fertőzött takarmány, föld, széklet, egyéb szennyezett anyagok) útján fertőződhet. Az állatok és emberek is tünetmentes hordozói lehetnek a baktériumnak, anélkül, hogy tudnának róla.
2018.07.08 21:09:19


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!