Épp a napokban ebédeltem egy kedves ismerőssel, aki nem mellesleg egy nagyon jól szituált sportos, tehetős úriember. Valahol a leves és a főétel között tettem fel a kérdést, hogy ő miért vált el? A válasz egészen megdöbbentett. Őszintén szólva ilyesmire nem is gondoltam ilyen mélységekig. Elég az hozzá, hogy ez a jóképű, kedves férfi imád vitorlázni. Nem akármilyen szinten űzi ezt a sportot. Amikor megnősült, még a párja is szeretett a Balatonon lenni vele, de aztán ahogy telt az idő, megszületett a gyermek és már nem is érezte olyan jónak a kikötőbeli létet, már nem akart dülöngélni a gyerekkel a hajón. A többi feleséggel nem jött ki olyan jól és unatkozott a parton amíg a férje hajózott. Lassan a férj szeretett hobbija konfliktusforrássá vált, hiszen elhanyagolta miatta a nőt. Legalább is ő így érezte. Szóval a kapcsolat szép módszeresen kimúlt. Végiggondoltam ezt a történetet és az jutott eszembe, hogy a Balatonon általam ismert vitorlázó emberek 90%-a elvált ember. Megdöbbentő felfedezés. Szóval a hobbi megöli a kapcsolatot. Vajon hol van az egészséges a hobbi és a megszállottság között? Lehet, hogy ezek az emberek tényleg elhanyagolták a családjukat, de az is lehet, hogy a birtoklásunk a párunk felé olyan erős, hogy nem tudjuk elviselni, ha éppen valami mást szeret rajtunk kívül. Nyilván meg kell találni az egyensúlyt a család és a szórakozás között, de egy dolgot ne felejtsünk el! Először vagyunk mi emberek, akiknek születtünk. Férfiak, nők, gyerekek. Ebben nem dönthettünk, hiszen ezt kaptuk. Aztán lettünk Feleségek, férjek és nem utolsó sorban anyák és apák. Ezen a ponton már igenis volt választásunk. Választottunk egy férfit vagy egy nőt, ne adj isten nemzettünk egy utódot is vele és aztán csodálkozva néztük, hogy a dolgok megváltoztak. Már nem maradt annyi idő a hobbira, mint azelőtt. Ha meg marad balhé van belőle. Nagyon nehéz helyzet. De azt gondolom mindkét félnek fel kell fognia, hogy a dolgok a házassággal és a családdal gyökeresen megváltoznak. A férjnek, hogy kevesebbet lehet a kedvenc idejében, a nőnek pedig, hogy anyává vált. Persze van pozitív példa is. Ismerek például egy házaspárt ahol a gyermek 3 év körüli. A férj vadászik minden áldott héten. A feleség pedig otthon gondozza a gyermeket amíg a férje dolgozik, majd áldoz a hobbijára. Igen ám, de amikor hazatér kedves és kisimult. Nyugodt és kiegyensúlyozott, ami jó az egész családnak. Így a felesége nem úgy várja haza, hogy már megint a hobbijának él, hanem hazavár egy csodás apát a gyereknek. Nem mellesleg a hölgy is elmegy hetente kórusba énekelni, tehát mindenkinek megvan a maga ideje magára. Egyszerűen hagynunk kell egymást élni úgy, hogy közben össze is kötjük az életünket. Nem könnyű, de nem gondolom, hogy lehetetlen. (Bánrévi Lili)