Trump elnök ismét mondott egy nagyot amiből semmi nem igaz
Donald Trump amerikai elnök azzal vádolta meg demokrata hivatali elődjét, Barack Obamát, hogy illetéktelenül lehallgatta telefonjait tavaly októberben, az elnökválasztási kampány hajrájában. Bizonyítékokról ugyanakkor Trump nem tett említést és minden bizonnyal egy darab nincs neki csak ismét mondott egy nagyot az új elnök.
Milyen mélyre süllyedt Obama elnök azzal, hogy lehallgatta telefonbeszélgetéseimet a legszentebb választási folyamat idején. Ez Nixon/Watergate. Gazfickó (vagy beteg)! – közölte az elnök Twitter-felületén. Szavaival arra a Richard Nixon néhai amerikai elnök idején kitört, Watergate-ként elhíresült botrányra utalt, amely miatt Nixon lemondásra kényszerült. Trump – szokásához híven – ismét több Twitter-bejegyzést tett fel helyi idő szerint hajnalban. Egy következő bejegyzésben azt írta, „csak most tudta meg”, hogy a New York-i Trump-toronyban lehallgatták beszélgetéseit, de „nem találtak semmit”. A Fehér Ház nem fűzött hozzá semmit Trump állításaihoz. Obama szóvivője, Kevin Lewis viszont néhány órával később cáfolta, hogy az exelnök utasítást adott volna Trump lehallgatására. Az Obama-kormány egyik alapszabálya volt, hogy a Fehér Ház egyetlen tisztségviselője sem avatkozott bele soha semmilyen, az igazságügyi minisztérium által folytatott vizsgálatba– mondta Kevin Lewis Ennek a gyakorlatnak a részeként sem Obama elnök, sem a Fehér Ház nem adott soha utasítást egyetlen amerikai állampolgár megfigyelésére sem. Bármilyen más sugalmazás egyszerűen hamis. Eric Swalwell demokrata párti képviselő a Fox News hírtelevíziónak nyilatkozva nem tulajdonított nagy jelentőséget Trump állításainak, s némi élccel megjegyezte, hogy „csak az elnök korai keléséről van szó”, amikor Trump „rutinszerűen tweetel” egy kicsit. Az elnökök senkit se hallgatnak le. Ezt az igazságügyi minisztérium végzi az FBI-jal egyetértésben, és kell hozzá bírói engedély – szögezte le Swalwell. Trump nem először vádolja elődjét azzal, hogy alá akarja ásni a hatalmát. A republikánusokhoz közel álló Fox televízió riportere kérdezett rá arra még kedden: nem gondolja-e az elnök, hogy a kormányzati kiszivárogtatások és a republikánus politikusok lakossági fórumain tapasztalt tiltakozások hátterében Barack Obama volt elnök áll-e, mire Donald Trump határozott igennel válaszolt. Az elnök szó szerint kijelentette: „Azt gondolom, hogy Obama van a háttérben. Azt is gondolom, hogy ez politika. Ez így működik.” Hírügynökségek ezzel összefüggésben felemlegetik, hogy Trump republikánus kormányára nyomás nehezedik a Szövetségi Nyomozó Iroda azaz az FBI és a kongresszus részéről amiatt, hogy kampánystábjának egyes emberei az elnökválasztás kampánya idején orosz diplomatákkal találkoztak. Az elmúlt héten Jeff Sessions igazságügyi miniszter került a demokraták és a sajtó célkeresztjébe amiatt, hogy a kampány idején – még szenátorként – kétszer is találkozott Szergej Kiszljak orosz nagykövettel, de erről nem tett említést beiktatása előtti szenátusi meghallgatáson.
2017.03.05 14:51:16


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!