A Huffington Post felmérésből világosan kiderül, hogy a nők 75 százaléka nem szívesen randizik munkanélküli pasival. Majdnem 1000 nőt kérdeztek, és háromnegyedük válaszolta, hogy nem akar olyan pasival kezdeni, akinek nincs munkája. A gyengébbik nem képviselőinek ez természetesen nem meglepő, de a férfiak ezen a ponton általában vérig sértődnek. De hol van az a vékony határ, ahol nem a vagyonra hajtunk, csak ösztönösen szeretnénk olyat választani, aki képes gondoskodni a mi és a családunk jólétéről? Mert attól még, hogy egy csaj nem akar pénztelen pasit, nem feltétlenül egy számító dög. És itt nem a bundára meg gyémántra hajtó hölgyekről beszélek. Hanem azokról, akik családalapítás címén nem egy albérletbe potyogtatnak gyerekeket a kezüket tördelve, mikor nem jön időben a gyes. Hány olyan nőt látunk manapság, aki fiatalon szerelemből gyereket vállalt egy nem túl tehetős férfival karöltve, és a házasság az anyagi gondok miatt kialakult viták okán ideje korán felbomlott? Tele az ország gyermekeiket egyedül nevelő harmincas nőkkel. Ők már biztosan nem randiznak olyasvalakivel, aki nem tud jobb életet biztosítani nekik és a gyerekeiknek az épp aktuális szorult helyzetüknél. Vessük meg őket ezért? Nem gondolom, hogy meg kell. Hiszen a nő szerepe a gyermekéről való gondoskodás és a család összetartása. Ez a feladat már a párválasztás során el kellene hogy kezdődjön! Hiszen ha olyat választ, aki képes róla és az utódairól gondoskodni, sok viszontagságtól megkíméli a még meg nem születetteket is. Sőt, a kapcsolatot és élhetőbb szinten tudja tartani a szeretett férfival, ha nem folyton a pénz miatt stresszel a család. Manapság a nők nem drága autókra és minden este pezsgős vacsorára vágynak. Nem is kacsalábon forgó palotákra, vagy évi 5-6 utazásra. Csak egy helyre, amit szeretettel nevezhetnek otthonnak. Ahol nem zsúfolódnak tömött sorokba a fürdőszoba előtt. Ahol elvonulhatnak elolvasni a kedvenc írójuk újabb remekművét. Ott, ahol a gyermekeik külön szobába szelektálhatók, amikor beüt az az átkozott pubertás. Ahol a párjukkal nem kell csendesen szeretkezniük minden áldott este, mert egy karnyújtásnyira van a gyermekük ágya. Egyszerűen biztonságra és nyugalomra vágynak. És azt bizony előre lehet tudni, hogy egy férfi képes-e megadni nekik. Megesik, hogy mindent elsöpör a szerelem, és elhamarkodottan döntenek. Gyereket vállalnak, együtt küzdenek felfelé a ranglétrán. De egy dolgot sosem szabad elfelejteni! A kapcsolatban mindig van, akinek feljebb kell lennie az épp aktuális létrán, hogy felfelé húzhassa a másikat. A férfi dolga, hogy tapossa az utat, amin a nő majd követi őt. A nőé pedig, hogy békére, szeretetre és összetartásra, „MI tudatra” tanítsa őt. Tegye ez természetesen és fájdalommentesen. Mert a szerelem elmúlik. Ne szépítsük! El fog múlni. És ami marad, az a tisztelet és a szeretet, elkötelezettség egymás iránt. A tudat, hogy a társunk milyen sokat tett értünk. Szóval nem kell, hogy a férfi Bentley-vel járjon és Balira vigyen minket minden évben. De ne kelljen elgondolkodnunk, hogy szalámit veszünk, vagy tusfürdőt, mert az ízekre szedi a kapcsolatot. Mert a jóban-rosszban bizony létezik, de csak időszakosan. Ha egy házasságban nincs kiút a nyomorból, akkor az halálra van ítélve. Hiszen a férfinak nincs hová emelnie a nőt, a nő pedig nem tud nyugalomban egy kezes, jól ápolt, türelmes szigetté válni a férje számára, akihez öröm hazatérni. És igen, szeretjük a napokig tartó wellnessezést, a balatoni vitorlázást, a finom vacsorákat és a csinos ruhákat is. De nem ez a lényeg. Hanem a törekvés valami jobb és kényelmesebb felé. Mi a baj ezzel? Számítóak vagyunk? Lehet. De lássuk be, hogy senki sem akar olyan gondokat megoldani, amilyenek neki is vannak! (Bánrévi Lili)