Ugyanaz a vágy teremt minket és ugyanaz az ösztön hajt előre
A folytonos félreértések és ellentétek zavarják meg alapjaiban a világot. Egyre csak háborúzunk és viszálykodunk mondvacsinált és jogosnak vélt sérelmeink miatt. De miért értjük másképp ugyanazt a szót, ha az érzéseink ugyanazok?
Mert ugyanaz a vágy teremt minket és ugyanaz az ösztön hajt előre. Egyforma nap alatt tengetjük az éveket, és ugyanúgy emel fel, majd vág irtózatos erővel földhöz minket a szerelem. Egyazon fájdalommal küszködünk, amikor utolér a gyász, legyünk akár Afrikában, Európában, Amerikában, vagy a világ legeldugottabb és legvisszamaradottabb zugában. A bánat és az öröm ugyanazon a receptoron törekszik befelé a testünkbe, majd viszi lelkünkből a belőlünk fontosat. Akkor vajon miért lehet, hogy egész másképp reagálunk bizonyos helyzetekre? Hogyan lehetséges, hogy a mi fejünkben lévő igazság teljességgel ellentétben van egy másik ember igazságával, egyazon szituációban? Ki tudja eldönteni, hogy mi helyes és mi nem az? Hol látunk mi rosszul és hol a sorstársunk? Mindenesetre nehéz megmondani, hogy ki a jó ember és ki a rossz. Hiszen hogyan dönthetnénk olyasmiről, amit nem látunk a másik szemével? Hogyan húzhatnánk határokat, ha mindenkinek máshol a határ, Pedig mindünkben ugyanolyan szív dobog és éppoly vörös vér lüktet, bőrszíntől és származástól függetlenül. Dolgoznunk kellene a békén. Hiszen nem olyan nehéz bocsánatot kérni és megpróbálni érteni, hogy ezek a különbözőségek csak próbatételek az életünkben, feladatok, hogy a teljes elfogadás irányába törekedhessünk. Mert a feladataink teszik az életünket értelemmel teltté. Talán ha elfogadnánk, hogy a föld akkor is forog, ha mi  halomra öljük egymást. Ha elfogadnánk, hogy dagály akkor is eljön, ha mi harcolunk az igazunkért és a szél ugyanúgy átsüvít az egész világon. Ha minden egyes nap bocsánatot kérnénk legalább egy embertől, függetlenül attól, hogy jogosnak érezzük-e, biztosan változna a világ. És a világnak változnia kell. Mert ha így folytatjuk, szép módszeresen meggyilkoljuk egymást és a társaink tetemei felett nem marad más, csak a harc és a folyamatos félelem a támadástól. Az a félelem, amit ma minden egyes európai emberben megtízszereződik, amikor eldurran egy petárda vagy összekoccan két autó. Nem akarhatunk így élni! (Bánrévi Lili)
2016.12.11 08:53:43
További hírek Gardrób témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!