Trumpnak ketrecharcos szóvivője lesz
Az amerikai elnök ismét meglepőt lépett. Az UFC-vezér Dana White-ot kérte fel Donald Trump a Fehér Ház szóvivőjének.
Donald Trump amerikai elnök szombaton bejelentette, hogy Dana White-ot, az Ultimate Fighting Championship az UFC promóciós cég vezérigazgatóját kéri fel a Fehér Ház szóvivői posztjára. Az elnök arra kérte White-ot, hogy hozzon magával „néhány harcost” is asszisztensnek, „még akkor is, ha közülük néhányan nem a mi országunkból származnak”.

Trump egy Truth Social-bejegyzésben White-ot „erőszakos harcosnak” nevezte. Dana White régi barátja Trumpnak. Az UFC-vezérnek fontos szerepe lehetett abban, hogy a szervezet eljutott a Fehér Házig az Egyesült Államok 250. születésnapjának ünneplésén, az épület kertjében egy külön erre az alkalomra felállított óriásemelvényen, több ezer meghívott vendég jelenlétében ketrecharc-gálát rendeztek júniusban.

Karoline Leavitt korábbi szóvivő augusztus végén jelentette be lemondását, ő volt a legfiatalabb, aki a szóvivői posztot betöltötte. Őt Katie Zacharia váltotta októberben, öt nappal a kezdés után, egy emlékezetes sajtótájékoztató után azonban kirúgták. Ahogy mi is írtuk, Zacharia a sajtótájékoztatón izgult, a szöveget papírból olvasta, néha egészen furcsa helyeken vágott ketté mondatokat, hogy körbenézzen a teremben. Tény kérdése szóvivőnek lenni nem egyszerű dolog és embert próbáló feladat is.

( K.G.)
2026.11.08 15:58:38
További hírek Gardrób témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!