Szatírt fogtak Kecskeméten
Maga mutogató férfi zaklatta Kecskemét belvárosában a hölgyeket. A szatír úgy gondolta mindenkinek meg kell mutatnia a férfiasságát. A perverz férfit elfogták a nyomozók, de nem volt bátor és tökös legény, mert egy ideig tagadta a tettét konokul.
Több hölgy is értesítette a kecskeméti rendőröket, hogy a belvárosban egy férfi mutogatja a nemi szervét a nőknek.A rendőrég telefonja szinte izzót a sok bejelentéstől. A zsaruk pedig akcióba léptek. Ennek köszönhetően a nyomozók el tudtak jutni ahhoz a férfihez, aki a gyanú szerint nemiszervét mutogatva zaklatta az áldozatokat.

A férfit elfogták majd a kihallgatásán először tagadásban volt, és elmondta, hogy a keresett férfi biztosan nem ő, hanem valaki más lehet. Sőt pechére még a hazugságvizsgálót is bevállalta. A gyanút azonban az összegyűjtött bizonyítékok és a poligráfos vizsgálat eredménye is megerősítette, hogy bizony a szatír nem más. A gyanúsított férfi pedig az éjszakát már őrizetben, a fogdán töltötte. Másnap az újabb kihallgatáson már beismerte, hogy valóban ő zaklatta a nőket. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, kihallgatását követően kezdeményezte Bács Kiskun Megyei rendőr-főkapitányság
a szatír előzetes letartóztatását.

( K.G.)
2026.11.06 20:28:04
További hírek Gardrób témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!